Hírek
2011. December 16. 08:04, péntek |
Bulvár
Forrás: Stop.hu
Vitray megszólalt: hogy lehetnék szakmailag halott?

Vitray Tamásról korábban Friderikusz Sándor és Fiala János is érdekes véleményt alkotott.
A televíziós eddig szó nélkül hagyta az őt ért vádakat és kijelentéseket, de a TV2 Frizbi Hajdú Péterrel című műsorában részletesen kifejtette gondolatait.
Hajdú Péter először Friderikusz Sándor korábbi kijelentését idézte, mely arról szólt, hogy Vitray Tamás miatt indult el a pályán Friderikusz is, de volt egy pont, amikor úgy érezte, megelőzte a televízióst.
- Nincs értelme ma már erről beszélni, mert mindketten nyilván hordozunk sebeket. Egyet azonban bárhol, bármikor - a viszonyunk akárhogy is áll - elmondtam és elmondom most is: azt a szenvedélyt, azt az odaadást, azt a szorgalmat, amit Friderikusz a pálya, a mesterségünk, a hivatásunk iránt mutatott egyedül benne éreztem, hogy olyan, mint ahogy bennem munkált - mondta Vitray Tamás, aki szerint egyesek úgy érezték, hogy ha belé rúgnak, többé válhatnak.
A televíziós Friderikusz szavaira nem reagált, de Fiala János megjegyzésére frappáns választ adott.
- Ő azt mondta, hogy szakmailag halott vagyok. Ő közben átmehetett egy szakmai halottkémnek, akit kihívnak a hullához és meg kell állapítania, hogy él-e még. Hát hogy lehetnék szakmailag halott, mikor már nem is művelem a szakmámat? És ki tudja eldönteni, hogy mik azok a kritériumok, amelyek valakit élővé tesznek szakmailag és aztán holttá? - tette fel a kérdést Vitray, aki mindezek ellenére sem haragszik senkire.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 10. 07:42, szerda | Bulvár
Hamarosan a mozikban az Ákos portréfilm
Október 16-án mutatják be a hazai mozik Kovács Ákos énekes-dalszerző életéről szóló Ember maradj - Az Ákos-sztori. Eddig. című zenés portréfilmet.
2025. Szeptember 08. 07:14, hétfő | Bulvár
Enyedi Ildikó örül annak, hogy a velencei közönség ráérzett filmje humorára
Lírai alkotásról van szó, de a velencei bemutatókon a közönség értékelte a film humorát, ami azt jelenti, hogy megértette a legmélyét
2025. Szeptember 07. 08:44, vasárnap | Bulvár
A legígéretesebb fiatal színésznek járó díjat nyerte el Velencében Enyedi Ildikó filmjének szereplője
A legígéretesebb fiatal, feltörekvő színésznek járó Marcello Mastroianni-díjat nyerte el a 82. Velencei Filmfesztiválon Enyedi Ildikó Csendes barát című filmjének szereplője, Luna Wedler svájci színésző.
2025. Szeptember 06. 09:10, szombat | Bulvár
Négy díjat nyert Velencében Enyedi Ildikó filmje, a Csendes barát
A világpremierje napján, pénteken egyből négy díjat Enyedi Ildikó filmje, a Nemzeti Filmintézet (NFI) támogatásával készült Csendes barát a 82. Velencei Filmfesztiválon - közölte a filmintézet pénteken az MTI-vel.