Hírek
2011. December 03. 14:58, szombat |
Belföld
Forrás: HírTv
Uzsoki-ügy: „Szó nincs tömegmészárlásról”

Cáfolja az Uzsoki-kórház főigazgatója, hogy hat évvel ezelőtt túladagolták volna a végstádiumban lévő betegeknél a morfiumot – számolt be a Hír Televízió.
A belső vizsgálaton a fájdalomcsillapító-készletet is rendben találták.
Először szólalt meg az Uzsoki-kórház a morfiumtúladagolások ügyében. A főigazgató sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: „Szó nincs tömegmészárlásról”. Visszautasította azt az állítást, hogy megrövidítették végstádiumú rákos betegek életét hat évvel ezelőtt. Az erről szóló cikk írója, Márkus Attila – a főigazgató tájékoztatása szerint – 2005 és 2007 között általános orvosként dolgozott az intézményben. Mint azt a főigazgató kiemelte: így nem ítélhette meg, hogy milyen gyógymód szükséges a fül-orr-gégészeten kezelt rákos betegeknek.
A belső vizsgálaton a fájdalomcsillapító-készletet is rendben találták. A főigazgató statisztikai adatokat is ismertetett: mint elmondta, a kérdéses időszakban a fül-orr gégészet halálozási statisztikája a kórház általános halálozási mutatójánál alacsonyabb volt. A kórházból eltűnt kórlapok kapcsán elmondta: azokon a betegek, illetve hozzátartozóik nyilatkozatai is szerepeltek. Golub Iván kiemelte, a digitális kórlapok azon kiegészítő, kézzel írott részei tűntek el, amelyeken például az szerepel, hogy ki, kinek az utasítására, milyen dózisban, milyen készítményt alkalmazott. Úgy vélte, ezek ellopásával szándékosan akartak kárt okozni az intézménynek. Mint mondta, a kórházból 46 digitális kórlap kiegészítő, kézzel írott fontos részei tűntek el a 2005-2007 időszakból. 2008-ból 12 dokumentáció hiányzik.
Mint ismert, a botrány két hete robbant ki, a gyanú szerint az intézményben hat éve halálos mennyiségű fájdalomcsillapítót adtak be egyes végstádiumban lévő rákbetegnek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 07. 11:00, hétfő | Belföld
Meteorológia: hétfőn hevesebb zivatarok lehetnek szinte az egész országban
Hevesebb zivatarok alakulhatnak ki hétfőn szinte az egész országban - derül ki a HungaroMet Zrt. vasárnapi veszélyjelzéséből.
2025. Július 07. 08:00, hétfő | Belföld
NFI: már több mint egymillióan látták a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmet
Tavaly december óta már több mint egymillióan látták a mozikban a Demjén Ferenc-slágerekre épülő Hogyan tudnék élni nélküled? című romantikus vígjátékot - közölte pénteken a Nemzeti Filmintézet (NFI) az MTI-vel.
2025. Július 07. 00:00, hétfő | Belföld
Repülőgép-szimulátort adtak át a Nyíregyházi Egyetemen
A helyi pilótaképzést támogató modern repülőgép-szimulátort adtak át szombaton a Nyíregyházi Egyetemen.
2025. Július 06. 13:00, vasárnap | Belföld
Hubai Imre: a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme
A gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme - közölte az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára szombaton Kiskörén.