Hírek
2018. November 23. 05:00, péntek |
Belföld
Forrás: mti/fotók: mti archívum
Újra elrendelték a Dózsa György úti baleset gyanúsítottjának letartóztatását

A végzés nem jogerős.
Az M. Richárd ellen halálos közúti baleset gondatlan okozása és más bűncselekmények miatt indult büntetőügyben a bizonyítás meghiúsítása és a bűnismétlés veszélye miatt csütörtökön elrendelte a férfi letartóztatását a Budai Központi Kerületi Bíróság.
A Fővárosi Törvényszék csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében az áll: a bíróság végzése szerint M. R. továbbra is megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015-ben Budapesten, az Andrássy úton közúti veszélyeztetést követett el egy kerékpárossal szemben, akit ezután bántalmazott.
2017. május 15-én szintén Budapesten, a Dózsa György úton a sebességhatárt jelentősen túllépve összeütközött egy elé szabálytalanul beforduló másik gépjárművel. A baleset miatt két ember meghalt, többen súlyosan megsérültek. A gyanú szerint az is megállapítható, hogy 2017. május 15-ét megelőzően M. R. kábítószert fogyasztott, "bár ez a vezetési képességére nem volt kihatással".
Ismertették: M. R. vezetői engedélyét a fővárosi kormányhivatal ideiglenesen visszavonta, mivel a gyanúsított nyilvántartott pontjai elérték a törvényben megszabott határt. M. R. vissza akarta szerezni a jogosítványát, ezért kapcsolatba lépett egy emberrel, aki vállalta, elintézi, hogy azt visszakapja az ehhez szükséges feltételek teljesítése nélkül.
A törvényszéki közlemény szerint M. R. - pénzért - mentesülni akart a Dózsa György úti baleset kivizsgálására indult büntetőügy hátrányos jogkövetkezményei alól is. A gyanúsított jogosítványának visszaszerzéséhez segítséget felajánló illető kapcsolatba lépett egy másik emberrel, aki - valótlanul - azt a látszatot keltette, meg tud állapodni egy rendőrrel, aki képes befolyásolni a büntetőeljárást.
A két ember 1,2 millió forintot kért a közreműködéséért. M. R. végül 300 ezer forintot adott át egyiküknek, aki ebből juttatott a másik embernek, abban a hiszemben, hogy a pénzt a rendőrnek továbbítja. A férfi valójában nem állt kapcsolatban hivatalos személlyel, a kapott pénzt elköltötte.
Jelezték: a végzés rögzíti azt is, hogy a gyanúsított novemberben orvosi kezelésére oda- és vissza utazva engedély nélkül többször is megjelent egy budapesti étteremben.
A bíróság megállapította, hogy a gyanúsított ismételten, súlyosan megszegte a bűnügyi felügyelet szabályait, és úgy ítélte meg, hogy a személyi szabadságot érintő kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok a gyanúsítottnál kizárólag a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazásával biztosíthatók.
A végzés szerint M. R. letartóztatása 2018. december 22-ig tart.
Az M. Richárdot képviselő ügyvédi iroda ugyancsak csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, a gyanúsított "súlyos beteg, életveszélyes szívműtét előtt áll", és részben ezzel összefüggésben az elmúlt hónapokban többször kapott részleges feloldást a bűnügyi felügyelet alól az ügyészségtől azzal a céllal, hogy orvosi kezeléseken megjelenjen.
Hozzátették: a férfi az orvosi kezelések előtt vagy után rövid időre megállt a tulajdonában álló és általa vezetett étteremnél, ezzel az ügyészség által az orvosi kezelésen részvételre előírt időt nem lépte túl.
Kitértek arra is, hogy az újabb bűncselekményt, amellyel meggyanúsították, a férfi csaknem másfél éve, "de még jóval a Dózsa György úti baleset miatti meggyanúsítása előtt követte el - ha egyáltalán elkövette", ezért felmerül a kérdés, hogy miért most gyanúsították meg M. Richárdot ebben az ügyben.
A gyanúsított többszörösen büntetett előéletű.
A férfi házi őrizetét többször meghosszabbították.
Védői indítványra október közepén a Budai Központi Kerületi Bíróság enyhébb bűnügyi felügyeletet és 7,5 millió forintos óvadékot állapított meg a Dózsa György úti baleset gyanúsítottjának ügyében, ezt azonban másodfokon a Fővárosi Törvényszék - november 10-i tájékoztatása alapján - jogerősen elutasította.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 03. 08:56, vasárnap | Belföld
Orbán Viktor: nem vállalom azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért
Azt a felelősséget, hogy akár csak egyetlen fiatal is meghaljon Ukrajnáért, nem szeretném vállalni, és nem is fogom – jelentette ki a miniszterelnök szombaton Esztergomban az MCC Feszten.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
Duna House: az Otthon Start program megmozgatja az ingatlan- és hitelpiacot is
A nyári hónapokra jellemző, visszafogottabb aktivitással telt a július a hazai ingatlanpiacon, az Otthon Start program hatása viszont gyorsan meglátszott az érdeklődések növekedésében - közölte a Duna House pénteken.
2025. Augusztus 03. 08:55, vasárnap | Belföld
MOHU: a forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszer kezelésiköltség-számítása
A forgalommal arányosan változik a visszaváltási rendszerben a kezelési költségek számítása, a módosítás újabb kereskedőket ösztönözhet a csatlakozásra
2025. Augusztus 02. 08:57, szombat | Belföld
Pride: Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergelyt a Budapest Büszkeség rendezvény szervezése ügyében
Gyanúsítottként hallgatták ki Karácsony Gergely főpolgármestert a Budapest Büszkeség (Budapest Pride) rendezvény szervezése ügyében pénteken Budapesten.