Hírek
2016. Október 23. 06:00, vasárnap |
Sport
Forrás: mti
Továbbra is Kemény Dénes a vízilabda-szövetség elnöke
Kemény Dénes maradt a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) elnöke.
Tisztében további négy évre - ellenjelölt nélkül, nyílt szavazással - a szombati közgyűlés erősítette meg.
A küldöttek társelnöknek ismét Beck Györgyöt választották, a két alelnök pedig Vári Attila és a háromszoros olimpiai bajnok Molnár Tamás lett.
A 12 tagú elnökségbe bekerült a férfiválogatott szövetségi kapitányi posztjáról a héten leköszönt, az év végeztével távozó Benedek Tibor is. Tagja lett a testületnek a szintén háromszoros olimpiai aranyérmes Biros Péter is.
Az elnökség összetétele:
Benedek Tibor, Biros Péter, Boros Tamás, Faragó Tamás, Gergely István, Hoffmann Tamás, Kovács István, Magyar József, Nyíri Zoltán, Pázmányi Gábor, Szívós István, Tóth Sándor
Az új elnökség a közgyűlést követően megtartott első ülésén Hesz Mátét főtitkárnak, a tisztet eddig betöltő Nemcsik Balázst pedig ügyvezetőnek választotta. A szövetség honlapjának beszámolója szerint a férfi szövetségi kapitányi poszttal kapcsolatban a testület úgy határozott, hogy következő, várhatóan novemberi ülésén dönti el, milyen szisztéma szerint választja ki a válogatott szakvezetőjét - vagyis kijelöl-e valakit, vagy pályázatot ír ki a tisztségre.
fotó: waterpolo.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 17:00, hétfő | Sport
Márton Viviana vezeti az olimpiai ranglistát
A 2024-es párizsi játékokon aranyérmes Márton Viviana vezeti a 67 kilogrammos kategóriában a tekvondósok legfrissebb olimpiai ranglistáját.
2026. Április 05. 14:00, vasárnap | Sport
FA Kupa - A Liverpool kiütésével elődöntős a Manchester City
A tavalyi döntős Manchester City 4-0-ra legyőzte szombaton kora délután a Szoboszlai Dominikkal és Kerkez Milossal felálló Liverpoolt a labdarúgó angol FA Kupában, és a legjobb négy közé jutott.
2026. Április 02. 07:26, csütörtök | Sport
Férfi kézilabda BL - Nyolcgólos előnyben a Veszprém
A Veszprém házigazdaként 32-24-re legyőzte a Paris Saint-Germaint a férfi kézilabda Bajnokok Ligája rájátszásának szerdai játéknapján, a negyeddöntőbe jutásért zajló párharc első mérkőzésén.
2026. Április 01. 07:15, szerda | Sport
Magyar-görög - Nem bírt egymással a két csapat
A magyar labdarúgó-válogatott gól nélküli döntetlent játszott a vendég görög csapattal a Puskás Arénában rendezett keddi barátságos mérkőzésen.