Hírek
2013. Április 06. 21:13, szombat |
Kék hírek
Forrás: mno.hu | Fotó: Pecsma.hu
Több ügye is lehetett a pécsi zaklatónak

Egyes információk szerint a Páva Zsolt lányának megverésével gyanúsított Nyerges Zoltán korábban már többször keveredett hasonló ügyekbe.
A Pécs Ma honlapján szombat délután azt írta, hogy a Páva Zsolt lányának megverésével gyanúsított Nyerges Zoltán, amikor Komlón élt, nevelőjének lányát erőszakolta meg, majd ezt követően került börtönbe.
A Bama.hu viszont úgy tudja, hogy több hasonló esete is volt már korábban Nyerges Zoltánnak. A lap szerint először Sikondán kapott el egy lányt, akit megvert, majd megerőszakolt. A rendőrök elfogták, de az ügyészség kiengedte, ekkor a férfi még fiatalkorú volt. Később Mánfán tette ugyanezt egy másik fiatal lánnyal, ami után Ismét elfogták, ezúttal viszont már börtönbe került, ahonnan tavaly év elején szabadult.
Mélyen szégyelli, amit testvére művelt
A Pécs Ma korábban azt írta: a gyanúsított Nyerges Zoltán azt, hogy már ült korábban nemi erőszak miatt, nem is titkolta. A lap úgy tudja, hogy ezzel baráti körében felvágott, sőt hencegett is azzal, hogy így viselkedik a lányokkal. Egyik ismerőse szerint már kiskorában is voltak vele problémák, de akkor nem tudtak vele mit kezdeni. Azt még egyelőre nem tudni, hogy jelenleg próbaidőn van-e a támadó, vagy van-e ellene bírósági eljárás folyamatban.
A pécsi internetes portál stábja megtalálta Nyerges Zoltán testvérét, Józsefet, aki azt mondta a lapnak, hogy mélyen szégyelli, amit testvére művelt. Beszélt arról is, hogy öccse 17 évesen már megerőszakolt egy komlói lányt, emiatt 5 évet ült börtönben, és nem egészen egy éve szabadult. Mint mondta: testvérének nem volt állandó munkája, még arra sem volt hajlandó, hogy segélyt igényeljen.
Lehet, hogy az erdőben bujkál a támadó
A rendőrök Pécs határában, Orfű felé is keresik Nyerges Zoltánt, a testvére ugyanis ott él, a település felé vezető úton a délután folyamán több rendőrautó is körözött. A rendőrök feltételezik, hogy Páva Zsolt lányának támadója az erdőben bujkál.
Szombaton a Baranya Megyei Cigányönkormányzat százezer forintos nyomravezetői jutalmat ajánlott fel annak, akinek információi alapján a rendőrségnek sikerül elfognia Nyerges Zoltánt. Közben egy pécsi nő felvonulást szervez csütörtökön a Széchenyi térre, azért, hogy demonstrálja: nem akar „félelemben élni” – írja a Pécs Ma.
A rendőrség péntek este tette közzé annak a férfinak a fotóját, akit a pécsi polgármester lányának megtámadásával gyanúsítanak. A 23 éves Nyerges Zoltán ellen elfogatóparancsot adtak ki. A közleményben a megyei rendőrség azt kéri, hogy aki a fényképen látható férfit felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, az hívja a főkapitányság bűnügyi osztályát, illetve a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét. Az mno.hu úgy értesült, hogy a gyanúsított megsérült a karján.
Ismert: péntek hajnali 4 óra körül Pécsett, a Kálvária úton található alagútnál a támadó megpróbálta megerőszakolni, majd bántalmazta Páva Zsolt polgármester 20 éves lányát. A nő arc- és orrcsonttörést szenvedett.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 03. 07:43, kedd | Kék hírek
Kalapáccsal támadtak rá az Antall-kormány volt külügyminiszterére
Budapesten, egy belvárosi társasház kapualjában támadta meg az Antall-kormány volt külügyminiszterét és feleségét vasárnap délután egy férfi, aki kalapáccsal esett az idős házaspárnak.
2025. Május 29. 16:00, csütörtök | Kék hírek
Vádat emeltek egy nő ellen, aki egy 15 éves lányt kényszerített szexmunkára
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség minősített emberkereskedelem és gyermekpornográfia miatt vádat emelt egy bajai nővel szemben, aki a fia náluk lakó, kiskorú barátnőjét fenyegetéssel és erőszakkal szexmunkára bírta rá.
2025. Május 21. 07:26, szerda | Kék hírek
Egy szék háttámlával ütötte a biztonsági őrt a győri stadionban
Az ügyészség vádat emelt egy szurkolóval szemben, aki 2024 tavaszán, egy NB II-es mérkőzésen egy széktámla élével arcon ütötte a biztonsági őrt.
2025. Május 21. 07:25, szerda | Kék hírek
Kémkedés gyanúja miatt indítványozott letartóztatást az ügyészség
A Fővárosi Főügyészség egy kémkedéssel is gyanúsított ukrán férfi letartóztatására tett indítványt.