Hírek
2018. Május 22. 14:54, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Több postán is meghosszabbított nyitvatartás lesz az szja-bevallás miatt
Több postán is meghosszabbított nyitvatartással várják azokat, akik postán küldik el a tavalyi személyijövedelemadó-bevallásukat a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) a május 22-iki határidő napján
- közölte a Magyar Posta az MTI érdeklődésére kedden. A tájékoztatás szerint a megyeszékhelyeken a főposták 19 óráig lesznek nyitva, Budapesten éjfélig működik a Nyugati téri 62-es posta, a Mammut bevásárlóközpontban a 114-es posta 21 óráig, a Keleti pályaudvar mellett lévő 72-es posta pedig, mint mindig 0-24 órában elérhető.
A személyijövedelemadó-bevallás megváltozott rendje - a NAV által elkészített elektronikus bevallások - miatt a korábbi évekhez képest 2017-ben is jóval kevesebben adták fel postán a bevallásukat, az idén is csökkenő tendenciára számít a Magyar Posta.
A társaság adatai szerint 2017 tavaszán május 22-ig mintegy 350 ezer, míg az elektronikus bevallás bevezetése előtti évben, 2016-ban csaknem 2 millió személyijövedelemadó-bevallást adtak fel postán az ügyfelek.
A NAV által készített, elektronikus bevallás-tervezetet is kedden éjfélig lehet átnézni, elfogadni, kiegészíteni. Azoknak a magánszemélyeknek, akik nem módosítanak a dokumentumon, automatikusan bevallássá válik a tervezet, akkor is, ha nem hagyják jóvá. Az őstermelőknek és az áfás magánszemélyeknek azonban ki kell egészíteniük és jóvá kell hagyniuk a NAV ajánlatát, az nem válik automatikusan bevallássá.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 17:00, hétfő | Belföld
Szállodaszövetség: folytatódott a forgalom erősödése a magyarországi szállodákban
2026. Április 06. 16:00, hétfő | Belföld
Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban
Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
2026. Április 06. 11:00, hétfő | Belföld
Orbán Viktor Kiskundorozsmán ellenőrizte a Török Áramlat megerősített katonai védelmét
Egyelőre Magyarország gázellátása nincs veszélyben, de észnél kell lenni, a szükséges ellenőrzéseket és folyamatos védelmet teljesíteni kell
2026. Április 06. 09:46, hétfő | Belföld
Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket
Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.