Hírek
2026. Február 14. 08:15, szombat |
Belföld
Forrás: MTI
Több ezren vettek részt a XXVI. Doni Hősök Emléktúrán
A XXVI. Doni Hősök Emléktúrán összesen 3624 ember vett részt, köztük 918 diák, katonai képzéssben tanuló kadét, illetve valamely civil társadalmi szervezet tagja volt -
mondta Drót László dandártábornok pénteken Bajnán, a rendezvényt lezáró megemlékezésen.
A Magyar Honvédség Területvédelmi és Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnoka hozzátette, a rendezvénysorozat keretében a 21 területvédelmi zászlóaljparancsnokság szervezte a megemlékező meneteket, melynek során koszorúkat helyztek el a hősi emlékműveknél.
A magyar katonai múlt egyik legfájdalmasabb emléke, hogy 1943 januárjának leghidegebb napján, január 12-én megindult a Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarnál. Szétesett a második magyar hadsereg és százezernél is több magyar katona veszett oda
- emlékeztetett Drót László.
A téli időjárás viszontagságai, az embert próbáló kilométerek és a közösen átélt megemlékezések erősítették az összetartozás érzését, és emlékeztettek bennünket arra, hogy a haza szolgálatában megsebesült, eltűnt vagy hosszú szenvedés után hazatért katonák örök tiszteletet és megbecsülést érdemelnek - hangsúlyozta a dandártábornok.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 13:00, péntek | Belföld
Lázár János: nagy vereséget szenvedtünk, nagy munka lesz a Fidesz megújítása
Nagy vereséget szenvedett a Fidesz-KDNP, az okokat világosan látják, de azok pontos megértése és kezelése nagy munka lesz, ahogyan a Fidesz megújítása is
2026. Május 01. 10:00, péntek | Belföld
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora
A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön.
2026. Május 01. 09:18, péntek | Belföld
Visszautalja a TISZA Wáberer György 100 milliós támogatását
Visszautalja a TISZA Párt Wáberer György nagyvállalkozó támogatását – erről írt közösségi oldalán Magyar Péter leendő miniszterelnök.
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik