Hírek
2012. Október 06. 09:38, szombat |
Kék hírek
Forrás: MTI
Tizenkét tonna rezet foglaltak le a pénzügyőrök

Tizenkét tonna ismeretlen eredetű rezet foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei és a rendőrség munkatársai egy budapesti telephelyen - közölte a NAV szombaton az MTI-vel.
A közlemény szerint a pénteken lefoglalt színesfémek között erősáramú vezetékek is voltak.
Az október 1-jén indult átfogó fémellenőrzésnek ez volt az első kiemelkedő eredménye - tudatta a NAV.
A vélhetően bűncselekményből származó rézhulladék piaci értéke becslések szerint 17 millió forint, ugyanakkor a várható bírság összege elérheti a 85 millió forintot, és a NAV be is zárathatja a telephelyet.
A két hatóság pénteken budapesti, fémkereskedelemmel foglalkozó vállalkozásokat ellenőrzött, ekkor találtak rá az egyik telephelyen a nagy mennyiségű színesfémre. A fémeket a budapesti telepen már szétválogatták, és szállításra is előkészítették.
A NAV szerint a megtalált 12 tonna rézhulladék vélhetően bűncselekményből származik, mivel erősáramú vezetékek és transzformátorok alkatrészei vannak közöttük.
A pénzügyőrök a jogszabályokat megsértő gazdálkodó ellen "fémigazgatási eljárást" indítottak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 19. 07:09, csütörtök | Kék hírek
Markolatra szerelt lámpával fenyegetőzött a solymári bankrabló
Töltött fegyverre hivatkozott, de csak egy markolatra szerelt lámpával fenyegetőzött az a férfi, aki megpróbált kirabolni egy bankfiókot hétfőn Solymáron. A gyanúsítottat a TEK közreműködésével fogták el.
2025. Június 03. 07:43, kedd | Kék hírek
Kalapáccsal támadtak rá az Antall-kormány volt külügyminiszterére
Budapesten, egy belvárosi társasház kapualjában támadta meg az Antall-kormány volt külügyminiszterét és feleségét vasárnap délután egy férfi, aki kalapáccsal esett az idős házaspárnak.
2025. Május 29. 16:00, csütörtök | Kék hírek
Vádat emeltek egy nő ellen, aki egy 15 éves lányt kényszerített szexmunkára
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség minősített emberkereskedelem és gyermekpornográfia miatt vádat emelt egy bajai nővel szemben, aki a fia náluk lakó, kiskorú barátnőjét fenyegetéssel és erőszakkal szexmunkára bírta rá.
2025. Május 21. 07:26, szerda | Kék hírek
Egy szék háttámlával ütötte a biztonsági őrt a győri stadionban
Az ügyészség vádat emelt egy szurkolóval szemben, aki 2024 tavaszán, egy NB II-es mérkőzésen egy széktámla élével arcon ütötte a biztonsági őrt.