Hírek
2012. Május 31. 07:07, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress
Szolnok lett a legélhetőbb város
Miután tavaly ősszel az Index kiderítette, hogy Magyarország városai közül Ózdon a legrosszabb élni, egy új felmérés megtalálta a legjobb helyet is. Idén Szolnok lett a legélhetőbb magyar város.
Jelentette be kedden Takács Júlia, a CSR Hungary ügyvezető igazgatója, a díj alapítója.
A szervezet fenntartható fejlődésük alapján hasonlította össze idén első alkalommal a több mint 10 ezer lakosú magyar településeket, Budapest kivételével összesen 143-at.
A legélhetőbb városok listája két nagy kategóriában - a környezeti és a társadalmi fenntarthatóság szempontjából - kapott pontok alapján állt össze. A felmérés során a Központi Statisztikai Hivatal adatait, a településeken folyamatban lévő, illetve tervbe vett fejlesztéseket, valamint a személyes látogatások tapasztalatait vetették össze.
Kövessék a példát
Takács Júlia kiemelte: az országot járva jelentős különbségeket lehet látni a magyar városok között, míg egyes városok nagyon sokat fejlődtek, más településeken az elmúlt húsz évben szinte semmi változás sem történt. Ezért úgy gondolták, hogy a települések fejlődésének ösztönzésére bemutatják, hogy vannak pozitív példák, és összeállítják a követendő példának tekinthető városok TOP 10-es listáját.
A győztes város, Szolnok a TÜV Rheinland-tól a legélhetőbb magyar város címről hivatalos tanúsítványt kap. Ezzel együtt Szolnok modelljét nyilvánosságra is hozzák, hogy a többi település ezek alapján követhesse példáját - mondta az igazgató.
Karászi Zoltán, a vizsgálat felügyelőtestületének egyik tagja elmondta: az élhetőség biztosításának szándékát a városok többségében tapasztalták, ennek feltételei viszont sokszor hiányoztak. Szolnokon viszont azt tapasztalták, hogy minden olyan megfelelőségi paraméter dokumentumokkal, adatokkal volt alátámasztva, követhető tervekkel és folyamatban lévő programokkal találkoztak.
Második Zalaegerszeg, harmadik Debrecen
Takács Júlia megjegyezte: mivel céljuk elsősorban az ösztönzés, ezért most még csak a legjobb tíz város nevét ismertetik. A listán a második Zalaegerszeg, a harmadik Debrecen lett. Ezek mellett Kecskemét, Szeged, Győr, Nyíregyháza, Békéscsaba, Kaposvár és Veszprém került be a legjobb tíz közé. Takács szerint a települések élhetőbbé tételéért a településvezetők mellett, a lakosok, valamint a városokban működő vállalkozások egyaránt sokat tehetnek.
Takács Júlia azt is elmondta: a mostani összeállításból Budapestet szándékosan hagyták ki, mivel azt világvárosnak tekintik, így a főváros élhetőségét majd később, más szempontok alapján elemzik majd. A cikk az Indexen folytatódik.
OrientPress Hírügynökség
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 11:00, hétfő | Belföld
Orbán Viktor Kiskundorozsmán ellenőrizte a Török Áramlat megerősített katonai védelmét
Egyelőre Magyarország gázellátása nincs veszélyben, de észnél kell lenni, a szükséges ellenőrzéseket és folyamatos védelmet teljesíteni kell
2026. Április 06. 09:46, hétfő | Belföld
Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket
Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.
2026. Április 05. 11:00, vasárnap | Belföld
Évi 7 millió forinttal is többet kereshetnek a diplomások az érettségizettek átlagkeresetéhez képest
2026. Április 05. 09:18, vasárnap | Belföld
Erdő Péter: húsvét az egész életünket mássá teszi
Húsvét az egész életünket mássá teszi, segít, hogy boldogok legyünk. A mi feladatunk pedig az, hogy elmondjuk ezt a titkot a világnak - hangsúlyozta Erdő Péter húsvétkor.