Hírek
2017. Június 07. 05:00, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Százezreket tett zsebre egy nagykanizsai okmányügyintéző
Üzletszerűen elkövetett csalássorozat miatt emeltek vádat a nagykanizsai kormányablak egyik autóátírásokat végző ügyintézője ellen, aki tucatnyi esetben tette el az ügyfelek által befizetett összegeket
- közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője kedden az MTI-vel. Pirger Csaba tájékoztatása szerint a nagykanizsai kormányablakban közlekedési igazgatási ügyekkel foglalkozó nő anyagilag nehéz helyzetbe került, s a felhalmozott adósságai miatt 2015 végétől 2016 októberéig a nála történt készpénzes befizetések egy részét saját céljaira használta. Rendszeres haszonszerzésre törekedve a járművek átíratási kérelmeinek ügyintézésekor manipulálta az eljárások adatait és sajátjaként kezelte a nála befizetett illetékeket.
A tucatnyi ügyet felsoroló vádiratból kiderül: az asszony a járművek tulajdonjogának átírása során a törzskönyv és a forgalmi engedély kiállításának 12 ezer forintos díját szabályszerűen átvette és elkönyvelte. A vagyonátruházási illeték nem egyszer százezer forintot meghaladó összegét azonban több alkalommal is eltette, majd hamis aláírásokkal olyan dokumentumot iktatott a rendszerbe, mintha ezek befizetései is megtörténtek volna.
A személyautók mellett teherautó-pótkocsi vagy motorkerékpár ügyintézése során eltulajdonított összegek egy részét hónapokkal később rendezte, de több olyan ügyfél is volt, aki utólag másodszor is kénytelen volt befizetni az összegeket.
A kormányablak ügyintézője ellen a Nagykanizsai Járási Ügyészség 12 rendbeli, üzletszerűen elkövetett sikkasztás, valamint hamis okirat felhasználása miatt emelt vádat.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 07. 10:00, kedd | Belföld
MÁV: április 7-étől Budapest-Kelenföld és Ferencváros között csak egy vágányon közlekedhetnek a vonatok
2026. Április 07. 09:00, kedd | Belföld
Forgalomkorlátozások lesznek Budapesten az amerikai alelnök látogatása idején
Az amerikai alelnök látogatása miatt április 6. és 8. között megváltozik a forgalmi rend Budapesten.
2026. Április 06. 17:00, hétfő | Belföld
Szállodaszövetség: folytatódott a forgalom erősödése a magyarországi szállodákban
2026. Április 06. 16:00, hétfő | Belföld
Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban
Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.