Hírek
2012. December 26. 05:00, szerda |
Kék hírek
Forrás: MTI
Súlyos balesetek Kínában: több gyermek halt meg és sérült meg
Több gyermek halt meg és sérült meg abban a két szerencsétlenségben, amely a hét elején történt Kínában, az egyik 11 kisgyermek életét követelte - számolt be kedden a kínai központi televízió, a CCTV.
A halálos áldozatokkal járó baleset hétfőn történt a kelet-kínai Csiangszu tartomány Kujhszi városában. Egy óvodás korú gyermekeket szállító kisbusz egy három méter mély tóba borult, a helyszínen három gyermek halálát okozva. További nyolc kisgyerek a kórházban halt meg, s mindössze négyen élték túl közülük a balesetet. A CCTV beszámolója szerint a hétszemélyes kisbuszt az engedéllyel nem rendelkező óvoda munkatársai túlzsúfolták, a 15 gyermeken és a sofőrön kívül egy kísérő is tartózkodott a járműben, mikor a baleset történt. A televízió információi szerint a sofőr a megengedettnél gyorsabban vezetett, és egy parkoló gépkocsit próbált kikerülni, így borult a tóba. A sofőrt őrizetbe vették a hatóságok, a baleset körülményeinek vizsgálata jelenleg is tart.
A másik, szintén gyermekeket érintő eset az észak-kelet-kínai Hopej tartományban történt, ahol egy gáztartállyal felszerelt, petárdával teli autó sofőrje középiskolások egy csoportjába hajtott, tizenhárom iskolást megsebesítve. Sem a gáztartály, sem a petárdák nem robbantak fel, halálos áldozata nincs az esetnek. Több gyermeket csonttöréssel szállítottak kórházba.
Az elkövető kilétét nem fedte fel a sajtó, annyit lehet csak tudni, hogy az illető nem állt alkoholos vagy drogos befolyásoltság alatt. Ami a lehetséges okokat illeti, egyelőre csak találgatások vannak: a sofőr állítólag nehezen viselte, hogy amikor lánya három évvel ezelőtt gyilkosság áldozatává vált, a bíróság nem ítélte halálra az összes elkövetőt.
Az elmúlt három évben Kínában több támadást követtek el gyermekek ellen, legutóbb december 14-én egy férfi konyhakéssel sebesített meg 23 tanulót. Az iskolabuszokban szállított gyermekeket érintő biztonsági előírások fokozását korábban Ven Csia-pao miniszterelnök ígérte meg, miután egy elvileg mindössze kilencszemélyes kisbusz - amelyben 62 óvodás gyermek és két kísérőjük zsúfolódott össze - karambolozott, 19 gyerek és a két felnőtt halálát okozva.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 23. 14:00, csütörtök | Kék hírek
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót
Hazahozták a Mexikóban elfogott magyar drogbárót, aki már meg is kezdte börtönbüntetését - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) szerdán a police.hu oldalon.
2026. Április 17. 14:00, péntek | Kék hírek
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét
Őrizetbe vették Halásztelek polgármesterét - közölte Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön közleményben az MTI-vel.
2026. Április 16. 10:00, csütörtök | Kék hírek
Második világháborús légvédelmi repeszlőszerek kerültek elő Lepsényben
Második világháborús magyar légvédelmi repeszlőszerek és hozzájuk tartozó hüvelyek kerültek elő a Fejér vármegyei Lepsényben - közölte a Magyar Honvédség 1. Tűzszerész és Folyamőr Ezred a Facebook-oldalán szerdán.
2026. Április 14. 14:00, kedd | Kék hírek
A bíróság letartóztatta a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfit
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte a Váci úti tragikus baleset okozásával gyanúsított férfi letartóztatását - tájékoztatta a Fővárosi Törvényszék hétfőn az MTI-t.