Hírek
2013. Június 20. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Sólyom László kapta idén a Magyar Szabadságért Díjat

Sólyom László volt köztársasági elnöknek ítélték oda idén a Magyar szabadságért-díjat, amelyet június 29-én, a magyar szabadság napján adnak át Gödöllőn - mondta a polgármesteri hivatal kommunikációs vezetője. Péterfi Csaba emlékeztetett arra, hogy a Gémesi György és Koltay Gábor filmrendező által 2000-ben alapított díjat azok kaphatják, akik az elmúlt évtizedekben jelentősen hozzájárultak Magyarország függetlenségéhez, és alkotásaikkal, tevékenységükkel a magyarság megmaradását szolgálják.
A díjat elsőként Nemeskürty István írónak ítélték oda 2000-ben, legutóbb, tavaly pedig Mádl Dalma vehette át.
A díjazott személyére a Magyar Szabadság Napja Alapítvány kuratóriuma tesz javaslatot, idén Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke munkásságát ismerik el a díjjal. Az indoklás szerint Sólyom László közéleti és tudományos tevékenységével több évtizeden át szolgálta a magyarság fennmaradását.
Az Országgyűlés mások mellett Gémesi György képviselő indítványa alapján 2000-ben fogadta el azt a törvényt, amely június utolsó szombatját a magyar szabadság napjává nyilvánította, emlékezve arra, hogy 1991 júniusában hagyta el hazánk területét az utolsó szovjet katona.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 15. 08:32, vasárnap | Belföld
Szijjártó Péter: a Von der Leyen és Zelenszkij páros nagyon komoly károkozásra készül
2025. Június 15. 08:31, vasárnap | Belföld
Gyopáros Alpár: megjelent a falusi templomok felújítását biztosító kormányhatározat
2025. Június 14. 09:07, szombat | Belföld
MKIF: Budapest felé sem lesz felújítás nyáron az M7-esen
Budapest felé sem lesz felújítás nyáron az M7-esen - közölte az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. pénteken az MTI-vel.
2025. Június 14. 09:07, szombat | Belföld
MÁV: először ment utasokkal óránként 160 kilométerrel vonat Budapest és Székesfehérvár között
Budapest és Székesfehérvár között első alkalommal ment utasokkal óránként 160 kilométeres sebességgel vonat pénteken - jelentette be Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebookon.