Hírek
2013. Július 21. 05:00, vasárnap |
Belföld
Forrás: orientpress
Részben visszadobták a Sólyom engedélykérelmét

A Nemzeti Közlekedési Hatóság részben visszadobta a Sólyom Hungarian Airways engedélykérelmét, amely hat géppel indulna még az idén - írja a Népszabadság. A lap értesülése szerint a cégnek új eljárásban kell engedélyért folyamodnia.
A hivatal válasza szerint a Sólyom Befektetési és Vagyonkezelési Kft. korábban felvásárolta a ceglédi Avicraft Kft.-t, amelynek kismotoros repülőgépek vagy vitorlázó gépek üzemeltetésére érvényes engedélye volt. Ezt kérelmezték kereskedelmi légi szállítási engedélyre módosítani, ám erre nincs lehetőség. Ezért új engedélykérelmet kell benyújtaniuk.
A cég kezdetben hatgépes flottával kezdi meg tevékenységét, de a tervek szerint 2017-re ötven gépe repül majd. A flotta értéke megközelíti a négymilliárd eurót. Az első évben 700 munkatársat vesznek fel, három év alatt a létszám elérheti a háromezret. Jövőre el kívánják érni a tavaly februárban összeomlott Malév utasforgalmát, azaz a hárommilliót, 2017-re pedig már nyolcmilliós szám áll a tervekben. A Sólyom nem a fapadosok versenytársa kíván lenni, hanem a prémium kategóriában versenyez.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld
Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat
2025. Június 21. 09:09, szombat | Belföld
Illegális bevándorlás - Bakondi György: a közel-keleti háború a migráció egy új dimenzióját eredményezte
A közel-keleti háborús helyzet a migráció egy új dimenzióját eredményezte, fennáll a veszélye, hogy jelentősen növekedni fog az illegális migránsok száma a balkáni útvonalon
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében