Városlista
2025. szeptember 11, csütörtök - Teodóra

Hírek

2013. Október 11. 12:17, péntek | Belföld
Forrás: MTI

Rendőrgázolás – Felavatták Kenéz Imre díszsírhelyét Szegeden

Rendőrgázolás – Felavatták Kenéz Imre díszsírhelyét Szegeden

Hősi halálának első évfordulóján családtagok, rendőri vezetők, egykori kollégák, barátok jelenlétében, katonai tiszteletadás mellett felavatták az Apátfalván elhunyt rendőrmotoros, Kenéz Imre díszsírhelyét pénteken a szegedi Belvárosi temetőben.

Szilágyi Róbert, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatója elmondta, az 1977-ben Szegeden született Kenéz Imre tanulmányai elvégzése után 1998-ban kezdte meg hivatásos szolgálatát Kecskeméten járőrként. 1999-ben került a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság állományába mint járőrvezető. 2008-ban nevezték ki ellenőrző motoros járőrvezetővé. Szolgálati ideje alatt kétszer léptették elő soron kívül és háromszor kapott elismerést. Parancsnokai, munkatársai, bajtársai elismeréssel nyilatkoztak munkájáról.
A vád szerint Thomas Robert B. - aki korábban 28 alkalommal került összetűzésbe a törvénnyel, többi között hivatalos személy elleni erőszak és fegyveres rablás miatt – intézkedés közben gázolta el Kenéz Imre rendőrmotorost a 43-as út apátfalvi belterületi szakaszán 2012. október 11-én. A rendőr törzszászlós a kórházba szállítása közben elhunyt. Pintér Sándor belügyminiszter hősi halottá nyilvánította a járőrt, és posztumusz hadnaggyá nevezte ki.
A 34 esztendős osztrák férfi ellen a Központi Nyomozó Főügyészség Szegedi Regionális Osztálya hivatalos személy ellen elkövetett emberölés bűntette, intézkedést végrehajtó rendőr sérelmére, felfegyverkezve, folytatólagosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntette és közúti veszélyeztetés bűntette miatt emelt vádat. Pere október 22-én kezdődik a Szegedi Törvényszéken.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 11. 07:19, csütörtök | Belföld

MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár

Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését

2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld

Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást

A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg

2025. Szeptember 11. 07:14, csütörtök | Belföld

Gyopáros Alpár: közel 1500 falusi kisbolt kapott fejlesztési támogatást

A Magyar Falu Program keretében közel 1500, napi fogyasztási cikket értékesítő üzlet kapott fejlesztési támogatást, legtöbbjük ezzel a bezárástól menekült meg

2025. Szeptember 11. 07:12, csütörtök | Belföld

Orbán Viktor: Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán

Magyarország teljes szolidaritását fejezi ki Lengyelországgal az éjszakai drónincidens kapcsán, Lengyelország területi integritásának megsértése elfogadhatatlan - közölte a miniszterelnök szerdán a Facebook-oldalán.