Hírek
2012. November 27. 13:02, kedd |
Külföld
Forrás: MTI
Ötezer munkást tett utcára a dél-olasz Ilva acélgyár

A tarantói Ilva acélgyár munkásai kedden elfoglalták saját gyárukat, miután az Ilva leállította a termelést azt követően, hogy környezetszennyezés vádjával letartóztatták a gyár vezetőit.
A legnagyobb olasz, a negyedik legnagyobb európai acélgyár kapui kedd reggel zárva maradtak, és az ötezer dolgozó elektromos belépőkártyáját is letiltották.
Ennek ellenére a munkások behatoltak a gyárba és elfoglalták az igazgatói irodát, ahol ülősztrájkba kezdtek. A Fiom fémipari szakszervezet arra szólította fel tagjait, ne hagyják el a gyár területét.
Tüntetés és sztrájk kezdődött az Ilva másik öt olaszországi gyárában is: a genovai üzem 1500 munkása elfoglalta a liguriai város közeli autópályát is.
Taranto polgármestere a római kormány beavatkozását sürgette, Genova polgármestere úgy fogalmazott, az Ilva leállítása országos tragédiát okozhat, mivel összesen húsz ezer munkahelyet veszélyeztet.
Az 1905-ben alapított, a Riva család vezette Ilva azután döntött a termelés leállításáról, hogy az ügyészség súlyos környezetszennyezés vádjával a gyár hét menedzserét házi őrizetbe helyezte és lefoglalta a gyár környezetszennyező részlegeit. Házi őrizetbe került az acélgyár 86 éves tulajdonosa Emilio Riva, fia Fabio és az elnök Bruno Ferrante is. Az egészségügyi vizsgálatok szerint a gyár környékén élők között 11 százalékkal gyakoribb a rákos megbetegedés miatti halálozás, mint Puglia tartomány más részén, a gyerekek között 20 százalékkal.
Az ügyészség és az Ilva küzdelme július óta tart. A római kormány a munkahelyek megmentése érdekében 336 millió euróval támogatta az acélgyár környezetvédelmi korszerűsítését, de az Ilva által megvalósított módosításokat az ügyészség elégtelennek találta.
A kormány csütörtökre Rómába szólította a feleket. Mindenképpen megoldást kell találni - hangoztatta Corrado Clini környezetvédelmi miniszter.
Az Ilva 2011-ben 16 millió tonna acélt gyártott, forgalma 10 milliárd euró volt. A Confindustria olasz gyáriparos szövetség számításai szerint az Ilva bezárásával Olaszország napokon belül importra szorul.
Az acélgyár leállása 8,2 milliárd euró kiesést okozhat az olasz gazdaságnak.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 12. 07:25, péntek | Külföld
Lengyel külügy: az orosz légtérsértések miatt összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa
Lengyelország kérésére összehívják az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését a lengyel légtér orosz megsértése miatt - közölte a varsói külügyminisztérium csütörtökön az X-en.
2025. Szeptember 12. 07:24, péntek | Külföld
Meghalt Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista nem sokkal azután, hogy lövés érte Utah államban, egy rendezvényen
Meghalt Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista nem sokkal azt követően, hogy szerdán lövés érte Utah államban, egy egyetemi rendezvényen – a hírt Donald Trump elnök jelentette közösségi oldalán.
2025. Szeptember 11. 07:20, csütörtök | Külföld
Orosz védelmi minisztérium: nem volt tervbe véve lengyelországi célpontok támadása
Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását - közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.
2025. Szeptember 11. 07:13, csütörtök | Külföld
Az EP nagyobb agrártámogatást szeretne a 2027 utáni uniós költségvetésben
Az Európai Parlament nagyobb és külön agrártámogatást szeretne a 2027 utáni, hétéves uniós költségvetésben, valamint kevesebb bürokráciát a gazdáknak és ösztönzőket a környezeti és társadalmi célok eléréséhez