Hírek
2013. Március 09. 05:00, szombat |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Orbán: befoltoztuk Budapest gyomrát

A fővárosi adósságának 60 százalékát, mintegy 104 milliárd forintot vállalt át pénteken kormány, a 'Budapest 21' szerződés aláírásával. Orbán Viktor miniszterelnök szerint adósságcsapdából mentették ki Budapestet, befoltozták a gyomrát, s most megindulhat a fejlődés útján. Tarlós István főpolgármester történelmi lépésről beszélt: bár tény, hogy csak a meglévő adósságok kamatterhei szűnnek meg, a főváros hitelfeltételei javulhatnak ezután. A büdzsére viszont továbbra is 133 milliárdos hiány nehezedik.
Egy legendával kevesebb
Ünnepélyes keretek között írta alá pénteken Orbán Viktor és Tarlós István a Budapest 21 megállapodást, amivel a kabinet a főváros 173 milliárdos adósságának 60 százalékát vállalta magára. A sajtónyilvános eseményen - amelyen kérdezni ugyanakkor nem lehetett – Tarlós elmondta, történelmi jelentőségű döntésről van szó, és szerződés arra is rávilágít, hogy a főváros és a kormány között teljes az akarategyezés és együttműködés. 'Véget ér az a legenda is, hogy mi csak működtetünk, de nincsenek álmaink- és most, két év után végre elérhető közelségbe kerültek ezek a városfejlesztésről szóló álmok - fogalmazott a főpolgármester.
Tarlós István emlékeztetett, 2010 októberében a főváros hitelképességének határához ért, és korábbi szerződései is veszélybe kerültek - ezt a hagyatékot feldolgozni pedig embert próbáló munka volt. A városvezető szerint a kormányzati adósságátvállalás éppen ezért fontos lépés- mert bár csak a tényleges adósság kamatterheit szünteti meg, ettől a főváros hitelfeltételei is nagyban javulnak.
Rendezik a BKV helyzetét
A kabinet emellett hosszú távú együttműködést vállalt Budapesttel, a fővárosi állami beruházásokkal és más projektekkel kapcsolatban is – Tarlós szerint segítenek például Duna-parti városrendezés 20 éve görgetett ügyében, a vízi közlekedés fejlesztésében, a szerződés pedig hosszú távú megoldást kínál a meg közösségi közlekedési problémájára is.
Sok hitelkárosult család boldog lenne
'Budapest a nemzet fővárosa - nem csak a budapestieké, de a vidéké és a határon túli magyarságé is', hangsúlyozta beszédében Orbán Viktor, aki szerint Budapest egyben a gazdaság motorja: ha itt rosszul mennek a dolgok, akkor az országosan érvényes. Az adósságátvállalással szerinte befoltozták a főváros gyomrát, kisegítették az adósságcsapdából - így most jut idő és energia a fejlesztésekre, a jövő tervezésére is.
Orbán váratlan fordulattal egy hitelkárosult családhoz hasonlította Budapestet - mondván, igaz, hogy a 60 százalékkal csak a kamatterhet vették át, de bármelyik devizahiteles família boldog lenne, ha ilyen mértékű segítséget kapna. 'Budapest mázsás terhektől szabadult meg, s a szerződéssel azelőtt is megnyílt az út, a 21. században is a világ egyik legversenyképesebb fővárosa legyen' - mondta a miniszterelnök, hozzátéve, munkabizottságot alapítanak, ami mindig beszámol majd az aktuális budapesti fejlesztésekről.
Orbán Viktor ugyanakkor a vidéknek is ígéretet tett: senkit sem hagynak adósságcsapdában. A kormányfő beszámolója során megköszönte Tarlós István segítségét, és Naszvadi György nemzetgazdasági államtitkárét is, aki megállapodáshoz szükséges költségvetést készítette.
Az eseményen több fővárosi és kormányzati vezető is részt vett: a már említett Naszvadi György mellett eljött Pintér Sándor belügyminiszter, Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, György István városüzemeltetési és Bagdy Gábor pénzügyi főpolgármester-helyettes, Németh Zoltán, a Fidesz-KDNP fővárosi frakcióvezetője és Orbán Gyöngyi fővárosi frakcióigazgató.
Maradtak még lyukak
Bár a főváros hitelfeltételei javultak a szerződéssel, Budapest büdzséjét még mindig jelentős hiány terheli: a fennmaradó adósság durván 69 milliárdra tehető, amihez hozzájárul még az idei költségvetés tervezett deficitje- a főváros 2013-ban ugyanis 324 milliárdot költene, 64 milliárddal többet, mint amennyi bevétele várható. A két összeg együtt 133 milliárd forintos kiesét jelent, s még nem tisztázott, hogy Budapest vezetése ezt mikor és miből pótolja majd.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld
Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat
2025. Június 21. 09:09, szombat | Belföld
Illegális bevándorlás - Bakondi György: a közel-keleti háború a migráció egy új dimenzióját eredményezte
A közel-keleti háborús helyzet a migráció egy új dimenzióját eredményezte, fennáll a veszélye, hogy jelentősen növekedni fog az illegális migránsok száma a balkáni útvonalon
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében