Hírek
2013. November 06. 11:10, szerda |
Kék hírek
Forrás: MTI
Nem gyanúsít a rendőrség borosgazdát a vácszentlászlói mérgezéses haláleset miatt

Továbbra sincs gyanúsított a vácszentlászlói mérgezéses haláleset ügyében - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője szerdán az MTI-vel. Beluzsárné Belicza Andrea ezzel azokra a híradásokra is reagált, amelyek szerint egy vácszentlászlói gazda borában lévő fagyálló okozhatott mérgezést.
Az internetes hírportálokon olvasható feltételezések szerint a Pest megyei faluban folyamatosan loptak egy borosgazda hordóiból, a gazda pedig állítólag ezt megelégelve fagyállót önthetett a borába, és ebből lophatott a később elhunyt férfi, aki nemcsak fogyasztott az italból, hanem másoknak is eladott belőle.
A gazda a TV2 szerda reggeli adásában telefonon azt mondta, hogy nem tett fagyállót a borba, ilyesmire sohasem lenne képes. Esetleg a fiatalok által vitt üvegekben lehetett a mérgező folyadékból – tette hozzá a férfi, hangsúlyozva, hogy rendőrségi meghallgatásakor is határozottan cáfolta, hogy őmiatta történt a baj.
A PMRFK szóvivője az MTI érdeklődésére szerdán megismételte azt a korábban közölt információt, hogy továbbra is ismeretlen tettes ellen nyomoznak, emberölés miatt.
A tanúkihallgatásokról, illetve azok tartalmáról egyelőre nem nyilatkozik a rendőrség - tette hozzá Beluzsárné Belicza Andrea.
A szóvivő hétfőn közölte az MTI-vel, hogy október 29-én kaptak bejelentést arról, hogy a gödöllői járáshoz tartozó Vácszentlászlóról hat fiatal került kórházba mérgezés gyanújával. Az elsődleges szakértői vélemény szerint mindannyian fagyállót ittak, és attól lettek rosszul. Egyikük állapota már a kórházba kerüléskor is életveszélyes volt. A 30 éves férfi vasárnap elhunyt.
A PMRFK bűnügyi osztálya a nyomozásban toxikológus bevonásával arra is keresi a választ, hogy pontosan milyen, és mennyi folyadékot ittak a fiatalok. Azt is ki akarják deríteni, hogyan jutottak hozzá a fagyállót tartalmazó italhoz - mondta korábban a szóvivő.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 19. 07:09, csütörtök | Kék hírek
Markolatra szerelt lámpával fenyegetőzött a solymári bankrabló
Töltött fegyverre hivatkozott, de csak egy markolatra szerelt lámpával fenyegetőzött az a férfi, aki megpróbált kirabolni egy bankfiókot hétfőn Solymáron. A gyanúsítottat a TEK közreműködésével fogták el.
2025. Június 03. 07:43, kedd | Kék hírek
Kalapáccsal támadtak rá az Antall-kormány volt külügyminiszterére
Budapesten, egy belvárosi társasház kapualjában támadta meg az Antall-kormány volt külügyminiszterét és feleségét vasárnap délután egy férfi, aki kalapáccsal esett az idős házaspárnak.
2025. Május 29. 16:00, csütörtök | Kék hírek
Vádat emeltek egy nő ellen, aki egy 15 éves lányt kényszerített szexmunkára
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség minősített emberkereskedelem és gyermekpornográfia miatt vádat emelt egy bajai nővel szemben, aki a fia náluk lakó, kiskorú barátnőjét fenyegetéssel és erőszakkal szexmunkára bírta rá.
2025. Május 21. 07:26, szerda | Kék hírek
Egy szék háttámlával ütötte a biztonsági őrt a győri stadionban
Az ügyészség vádat emelt egy szurkolóval szemben, aki 2024 tavaszán, egy NB II-es mérkőzésen egy széktámla élével arcon ütötte a biztonsági őrt.