Hírek
2013. Október 15. 13:08, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Marco Müller: a Római Filmfesztivál lehet az "európai Toronto"

Rangos filmpiaci eseménynek, sok sztárral körített, nagy hírverést kapott produkciók és rejtett értékek bemutatójának szánja a novemberben megnyíló Római Filmfesztivált Marco Müller igazgató, aki szerint a mustrára akár "európai Torontóként" is lehet tekinteni.
Müller második éve felel a fesztivál programjáért, amelyet hétfőn ismertettek Rómában. Az idei műsorra az amerikai és az olasz filmek túlsúlya a jellemző. Erről a fesztiváligazgató elmondta: természetes, hogy az amerikai mozi képviselteti magát Rómában. "Hollywood ellátogat a Tevere folyóhoz, aminek már csak azért is örülünk, mert számos olyan alkotást láthatunk, amelyek a következő hónapokban kerülnek a mozikba" - tette hozzá.
Az igazgató a nemrég véget ért Torontói Filmfesztiválra utalva fogalmazott úgy, hogy a római mustra akár "európai Torontóként" is felfogható. A római programba több olyan alkotás került be, amelyet elsőként a kanadai fesztiválon láthatott a közönség. Közülük a versenyben látható a Matthew McConaughey-val forgatott Dallas Buyers Club, az Eli Roth rendezésében készült The Green Infernót pedig versenyen kívül vetítik - írta a The Hollywood Reporter.
A 18 alkotásból álló versenymezőnybe tucatnyi világpremiert válogattak be. A korábban már nyilvánosságra hozott listához, amelyen kínai, mexikói, portugál, chilei és román produkció is szerepel, hétfőn két japán alkotó munkája, Miike Takasi The Mole Song és Kuroszava Kijosi Seventh Code című filmje is csatlakozott.
A fesztivál fődíjáért verseng Spike Lee Her című filmje Joaquin Phoenix és Scarlett Johansson főszereplésével, Scott Cooper munkája, az Out of the Furnace, amelyben Christian Bale és Casey Affleck játszik, valamint Isabel Coixet Another Me című krimije is. Az olasz filmet Mirko Locatelli Foreign Bodies, Guido Lombardi Take Five és Alberto Fasulo Tir című produkciója képviseli a mezőnyben.
A versenyprogram fődíját odaítélő zsűrit a Kis Odessza című filmjéért 1994-ben a velencei filmfesztiválon Ezüst Oroszlán-díjjal kitüntetett James Gray amerikai rendező, forgatókönyvíró vezeti.
A kilencnapos mustrán 31 országból 71 egészesetés filmre, továbbá 30 rövid- illetve középhosszúságú filmre ülhet be a közönség. Müller elárulta, hogy a fesztivál első hét napján az esténként műsorra tűzött egy-egy amerikai film mindegyikéhez "egy fontos sztárt" is meghívtak a vörös szőnyegre. Az igazgató azonban egyelőre nem fedte fel, hogy kik lesznek a vendégek. Arra hivatkozott, hogy annak bejelentése a forgalmazók feladata.
A 8. Római Filmfesztivál november 8-án Giovanni Veronesi L'ultima ruota del carro (Az ötödik kerék) című vígjátékával veszi kezdetét.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld
Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt
Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat
2025. Június 21. 09:09, szombat | Belföld
Illegális bevándorlás - Bakondi György: a közel-keleti háború a migráció egy új dimenzióját eredményezte
A közel-keleti háborús helyzet a migráció egy új dimenzióját eredményezte, fennáll a veszélye, hogy jelentősen növekedni fog az illegális migránsok száma a balkáni útvonalon
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében