Városlista
2025. július 30, szerda - Judit

Hírek

2012. Augusztus 30. 05:00, csütörtök | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Államosítják a Gyulai Húskombinát felét

Államosítják a Gyulai Húskombinát felét

A Világgazdaság című lap értesülése szerint másfél milliárd forinttal kisegíti az állam a Gyulai Húskombinátot, ezzel pedig hozzávetőleg 50 százalékos tulajdonrészt szerez majd a cégben.

A likviditási válságba került vállalat tartozását részben elengedik, részben átütemezik, a későbbiekben pedig tulajdonosokká válhatnának a sertéstenyésztők is.

Hogy pontosan mekkora hányadban lesz tulajdonos az állam, az még a tulajdonosok és az állam későbbi egyeztetésein dől el, de várhatóan 50 százalék körüli hányadot szerezhet ilyen módon az állam. A húsipari cég 1,2 milliárddal tartozik tulajdonosi körének, a HAGE-NAGISZ-nak, ennek egy részét a rendezés keretében elengedik, a maradékot pedig három év alatt ütemezetten fizeti meg a Gyulai.

A lépés eredményeképp a Gyulai Húskombinát likviditása normalizálódna, és az eddigi megrendelések, valamint a jövőben érkező igények legyártására is lenne elegendő forrás. A cég így egyensúlyba kerülhet.' – nyilatkozta a Világgazdaságnak Ruck János, a húsipari cég vezérigazgatója. Ruck hangsúlyozta: ezzel a cég megmenekülhet.

A vezérigazgató hozzátette: a likviditást biztosító lépésen túl az elmúlt napokban a hosszabb távú tervekről is volt egyeztetés a kormányzattal. „Második lépésként a tiszántúli termelési hátteret vonná be a kormány a tulajdonosi körbe. Ennek eredményeképp a jövőben a térség négy nagy sertéstenyésztő szövetkezete szerezhetne tulajdonrészt a húsipari cégben a mostani szándék szerint kedvezményes feltételekkel. Ezzel a teljes integráció helyreállna' – fogalmazott Ruck, aki hangsúlyozta: mindez csak a likviditás megteremtése után következő lépés lehet az eddigi egyeztetések szerint.

A beavatkozásra azért volt szükség, mert a cég rendkívüli likviditási gondokkal küzdött. A vállalat ennek ellenére az idei első félévben közel 10 százalékkal tudta növelni belső értékesítését a tavalyi év hasonló időszakához képest, miközben a hazai fogyasztási adatok stagnálást mutattak. Az üzem így ebben az időszakban 240 tonnával többet termelt, ebből a növekményből közel 150 tonna a belföldi értékesítés növekedését teszi ki, a többi az export bővülése. A megnövekedett költségek azonban komoly problémát okoztak: a Gyulai Húskombinát alapanyagra fordított kiadásai az év első felében több mint 300 millió forinttal nőttek, amely csupán az árak emelkedéséből, és nem a volumenhatásból adódik.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 30. 07:32, szerda | Belföld

Lázár János: minden HÉV-vonalat felújít a kormány

A kormány tervezi valamennyi HÉV-vonal felújítását, a munkálatokat pedig a szentendrei HÉV-vel kezdik, ahol sor kerül a teljes pálya, valamennyi állomás és az összes szerelvény rekonstrukciójára

2025. Július 29. 07:42, kedd | Belföld

Orbán Viktor: a lehető legkorábbi időponttal kell számolni a jövő évi választások kapcsán

A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Harcosok órája címmel frissen indult online műsorban.

2025. Július 29. 07:37, kedd | Belföld

Ősszel élelmiszer-utalványt kapnak a nyugdíjasok

A kormány kihirdette a nyugdíjasok élelmiszer-utalványát biztosító rendeletet - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) hétfőn az MTI-vel.