Városlista
2025. augusztus 23, szombat - Bence

Hírek

2012. Július 01. 05:00, vasárnap | Kék hírek
Forrás: MTI

Krónika: "cégtemetőt" számoltak fel a pénzügyőrök

Krónika:

Jelentős köztartozást felhalmozó cégeket tüntetett el az a bűnszervezet, amelyet nemrégiben sikerült felszámolnia a Nemzeti Adó és Vámhivatalnak (NAV) Bács-Kiskun megyében - tudta meg az MTI Hírcentrum.

Az MR1-Kossuth Rádió Krónika című műsorában szombaton elhangzottak szerint a NAV munkatársai egy dunafalvai családi házra csaptak le, ahová több mint 60 gazdasági társaságot jelentettek be. A ház üres volt, a jelentős köztartozásokat felhalmozó cégeknek sem volt nyomuk a házban.
Az ügynek huszonöt gyanúsítottja van, három embert, köztük egy budapesti ügyvédet a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett.
Varga Sándor, a NAV Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának igazgató-helyettese a műsorban elmondta: "az adóssággal rendelkező cégektől ez az idézőjelek között mondott cégmentő szolgálat a közreműködéséért az eladósodottság mértékétől függő anyagi ellenszolgáltatást kért, ami legalább ötszázezer forint volt."
A kilenc megyét érintő akcióban a pénzügyi nyomozók egy időben harmincöt helyszínen tartottak házkutatást. Az ügyben adócsalás, költségvetési csalás, sikkasztás és közokirat-hamisítás miatt indult eljárás.
A NAV szerint a cégtemetőt működtető bűnszervezet 110 millió forinttal rövidítette meg az államot. A lefoglalt ingatlanok, járművek és bankszámlák miatt azonban a kár nagy része megtérülhet.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 18. 07:56, hétfő | Kék hírek

Holtan találtak meg egy terepfutót borsodban

Holtan találtak rá egy terepfutó verseny szombaton eltűnt résztvevőjére vasárnap a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Cserépfalunál - közölte a vármegyei rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

2025. Augusztus 12. 07:42, kedd | Kék hírek

Egy dühöngő felgyújtotta az ikonikus mórágyi buszmegállót

2025. Augusztus 07. 07:58, csütörtök | Kék hírek

Őrizetbe vették a miniszterelnök megöletését tervező férfit