Hírek
2012. Június 21. 14:39, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Közlekedésbiztonsági díjat kapott Magyarország

Magyarországnak a súlyos és halálos balesetek visszaszorítása érdekében végzett munkáját díjjal ismerte el az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács nevű nonprofit szervezet - mondta Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkárával, Schváb Zoltánnal közösen tartott csütörtöki sajtótájékoztatóján Budapesten.
Kontrát Károly a Brüsszelben szerdán átadott díjjal kapcsolatban hangsúlyozta: a közlekedésbiztonsági tanács 31 ország adatait összevetve döntött úgy, hogy Magyarország tett a legtöbbet a halálos és súlyos balesetek visszaszorítása érdekében. Az államtitkár szerint 2011-ben ezeknek a baleseteknek a száma 1990-hez képest a negyedére csökkent, utoljára az 1960-as években volt ilyen kedvező a statisztika, amikor jóval kevesebb gépkocsi volt az utakon. Úgy vélte, ez a díj Magyarország sikere, amelyre méltán lehetünk büszkék, ugyanakkor feladatot is meghatároz, mivel a közösségi szakmapolitikai célokat és intézkedéseket meghatározó, úgynevezett fehér könyv a 2010-es adatokhoz képest további 50 százalékos csökkenést ír elő.
Schváb Zoltán arról beszélt, hogy az Európai Bizottság ambiciózus vállalást kezdeményezett, amikor rögzítette, hogy 2050-re a tagállamokban a közúti balesetek számának a nullához közeli értéknek kell lennie. Mint mondta, Magyarországon látványos mértékben javultak a közlekedésbiztonság helyzetét jellemző legfontosabb mutatók, tíz év alatt a felére esett vissza a balesetekben meghaltak száma. Szerinte ez részben a gépkocsik technikai fejlődésével magyarázható, ugyanakkor a szabálysértések szigorúbb és hatékonyabb szankcionálásán túl biztonságosabb közúti infrastruktúra kiépítésével, hatásos szemléletformálással kell még alacsonyabb szintre szorítani a balesetek számát. Felidézte, hogy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Belügyminisztérium közösen készítette el a 2011-2013 közötti közúti közlekedésbiztonsági akcióprogramot, amelynek feladata a korszerű közlekedésre nevelés megalapozása, a járművezető-képzés rendszerének megújítása. Arról is beszélt, hogy összesen 50 milliárd forintot fordítanak közlekedésbiztonságra európai uniós programokkal, ebből 38 milliárd forintot már lekötött az ország.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld
Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.
Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.
2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld
Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül
A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei
2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld
Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása
Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.
2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld
Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten
Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.