Hírek
2013. Április 02. 12:35, kedd |
Külföld
Forrás: MTI
Kínában 'hatékony' lépésnek értékelték az Apple-vezér bocsánatkérését

Kínában némileg megnyugodtak a kedélyek azután, hogy Tim Cook az Apple vezére "őszinte bocsánatot" kért a kínai fogyasztóktól és máris változtatott termékeinek hetek óta kifogásolt garanciális eljárásán - derült ki kínai médiajelentésekből kedden.
Tim Cook a nem megfelelő kommunikációt okolta az Apple-t ért bírálatözönért, s biztosította a kínai vásárlókat, hogy a fontosak között is legfontosabbaknak tartja őket.
Az Apple négy ponton jelentett be változtatást. Ennek része, hogy az iPhone 4 és iPhone 4S telefonkészülékek esetében a garanciát az esetleges javítástól számított egy évvel meghosszabbítják. Ez már a februárban szervizbe került készülékekre is vonatkozik.
A javítások alkalmával a sokat emlegetett fekete iPhone-hátlapot is cserélni fogják. A vállalat ígéretet tett, hogy hivatalos szervizeit fokozottabban ellenőrzi, gondoskodik az ott dolgozók képzéséről.
A bocsánatkérésre nem sokkal azt követően került sor, hogy a médiában napvilágot látott kritikák után a kínai fogyasztóvédelem országos szervezete is felszólította az amerikai vállalatóriást a problémák kezelésére. A szervezet elsősorban azt kérte, hogy az Apple hozza szinkronba garanciális eljárását és gyakorlatát a más - fejlett - országokban alkalmazottakkal.
Ennek elemeként felhívta a figyelmet arra is, hogy az iPad-re, amely hordozható számítógépnek minősül, olyan szabályok érvényesek, amelyek a főbb alkatrészekre két év garanciát biztosítanak.
Megfigyelők máris helyes lépésnek tartották Tim Cook megszólalását az ügyben, mert a vállalat hosszas hallgatása csak erősítette azt a médiában szerepelt minősítést, amely szerint az, hogy az Apple válaszra sem méltatta sikeres és nagyreményű piacának fogyasztóit, "arroganciáját" fejezte ki.
A Global Times című angol nyelvű napilap keddi kommentárjában a hétfői nyílt levelet az eddigi "leghatékonyabb" nyilatkozatnak tartotta, amellyel az Apple vélhetően jól kezelte "eddigi legnagyobb kommunikációs válságát" Kínában.
A fogyasztóvédelmi szervezet állítása szerint az Apple termékeivel kapcsolatos garanciális panaszok meghaladják a hazai termékekre vonatkozó átlagot. Az Apple ugyanakkor azt közölte, hogy vásárlóinak 90 százaléka elégedett a szolgáltatásaikkal.
Az iiMedia Research Group felmérése szerint az Apple-nek 7,7 százalékos a részesedése a kínai okostelefon piacon, amivel a Samsung (22,5 százalék) és a Lenovo (10,7 százalék) mögött a harmadik helyen áll. Tavaly összesen 169 millió okostelefon talált gazdára a világ legnépesebb országában.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. Június 16. 07:13, hétfő | Külföld
Netanjahu: izraeli támadás végzett az iráni hírszerzés vezetőjével és helyettesével
Izraeli támadás végzett az iráni hírszerzés vezetőjével és helyettesével – jelentette be Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap egy amerikai médiumnak adott interjúban.
2025. Június 15. 08:30, vasárnap | Külföld
Donald Trump: nagyrészt Iránról, kisebb részt Ukrajnáról szólt a szombati telefonbeszélgetés Vlagyimir Putyinnal
Donald Trump szerint elsősorban az Irán körül kialakult helyzetről, és kisebb részt Ukrajnáról szólt Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton folytatott telefonbeszélgetése - ezt az amerikai elnök közösségi médiaoldalán közölte.
2025. Június 14. 09:08, szombat | Külföld
Izraeli légicsapások - Donald Trump amerikai segítséget ígért Izraelnek
Donald Trump amerikai elnök segítséget ígért Izrael védelmében, amennyiben szükségessé válna – az elnök erről pénteken beszélt egy interjúban.