Hírek
2015. Május 22. 07:19, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
Kiemelt béremelési program indul a pedagógusoknak
A Fidesz a pedagógusok mellett áll - írta közleményében a párt országgyűlési frakciója csütörtökön, reagálva a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete által szervezett budapesti tüntetésre.
"A Fidesz a pedagógusok mellett áll, ezért is döntöttünk úgy, hogy - a minden munkavállalót érintő adócsökkentéseken túl - a közszolgálati dolgozók között is kiemelt béremelési programot indítunk a pedagógusoknak. Ez a rendszerváltás óta a legnagyobb béremelést és kiszámítható életpályát garantál számukra" - áll a dokumentumban.
Hangsúlyozták: az idei év a harmadik, amikor béremelésben részesülnek a pedagógusok, és a béremelés jövőre és 2017-ben is folytatódik, sőt kiterjed a felsőfokú végzettségű bölcsődei nevelőkre és a területi gyermekvédelmi szakszolgálatokban dolgozó örökbefogadási tanácsadókra is.
"Ahogy a családtámogatásokban, úgy az oktatásban is számunkra első a gyermek, az oktatásfejlesztésben eddig is és ezután is számítunk a magyar pedagógusokra. A közszféra dolgozói iránti szolidaritásban is osztozunk a PDSZ-szel, ezért is üdvözöljük, hogy a pedagógusok, az ápolók, az orvosok, a katonák és a rendőrök után a kormány ma is újabb béremeléseket jelentett be a szociális és rendészeti területen dolgozó adminisztratív munkavállalóknak. A Fidesz, ahogy vállalta, teljesíti: a gazdasági növekedéssel arányosan ezután is folytatja az adócsökkentéseket és a béremeléseket" - tudatták.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 06. 17:00, hétfő | Belföld
Szállodaszövetség: folytatódott a forgalom erősödése a magyarországi szállodákban
2026. Április 06. 16:00, hétfő | Belföld
Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban
Magyar fejlesztésű, mesterséges intelligenciával támogatott szolgáltatás javíthatja az állatjólétet és a működtetés hatékonyságát a tejtermelő gazdaságokban – közölte az MTI-vel az Adutrade Farm Kft.
2026. Április 06. 11:00, hétfő | Belföld
Orbán Viktor Kiskundorozsmán ellenőrizte a Török Áramlat megerősített katonai védelmét
Egyelőre Magyarország gázellátása nincs veszélyben, de észnél kell lenni, a szükséges ellenőrzéseket és folyamatos védelmet teljesíteni kell
2026. Április 06. 09:46, hétfő | Belföld
Megnyílt a megújult Citadella - ingyenes programokkal várják az érdeklődőket
Megnyílt a budapesti Gellért-hegyen a megújult Citadella a nagyközönség előtt húsvétvasárnap kora délután, az alkalomból két napon keresztül ingyenes programokkal várják az érdeklődőket.