Városlista
2025. szeptember 8, hétfő - Mária

Hírek

2013. Január 13. 05:00, vasárnap | Külföld
Forrás: MTI

Kibővítették a Vezúv veszélyzónáját

Kibővítették a Vezúv veszélyzónáját

A Vezúv kitörése esetén 800 ezer ember evakuálása válhat szükségessé az olasz katasztrófavédelem által kidolgozott legújabb vészforgatókönyv szerint, amelyet a szombati sajtó ismertetett.

A szunnyadó vulkán körüli lakott terület evakuálási terveit évente felülvizsgáló katasztrófavédelem most kibővítette az esetleges veszélyzóna területét. Eddig a 2001-ben kidolgozott akcióterv volt hatályban, mely szerint a Vezúv kitörése 18 önkormányzatot érintett volna. Számukat 27-re emelték, közöttük van Nápoly is három legnépesebb kerületével.
A Vezúv lankáira épített településeket a feltörő gázok és az égő vulkáni anyag fenyegeti, a vulkán lábánál levő nápolyi épületek a rájuk hulló lávarögök és hamu veszélyezteti - hangoztatta Franco Gabrieli, a katasztrófavédelem vezetője.
Gabrieli elmondta, hogy a korábbi 600 ezerről 800 ezerre emelkedett a legmagasabb riadófokozatnál kitelepítendő lakosság létszáma. Veszély esetén más olasz tartományokba irányítják és szállítják át őket.
Megjegyezte, hogy az utóbbi években 54 millió eurót költöttek útépítésre, mégsem sikerült felszámolni a Nápolyt és környékét eluraló közlekedési káoszt az evakuálás megkönnyítése érdekében.
"A legnagyobb gondot az jelenti, hogy az itt élők 80 százaléka nem tud róla és nem is törődik az esetleges vulkánkitörés veszélyével" - hangsúlyozta Gabrieli.
Hozzátette, a mindenekelőtt Pompeji 79-es elpusztításáról ismert, de utoljára 1944-ben kitört Vezúv egyelőre semmiféle jelét sem adja a vulkáni tevékenységnek, de folyamatos megfigyelés alatt tartják.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Szeptember 07. 08:46, vasárnap | Külföld

Az ukrán elnök Kijevet javasolta az ukrán-orosz csúcstalálkozó helyszínének

Visszautasította Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Vlagyimir Putyin orosz államfő felvetését, hogy Moszkvában tárgyaljon vele a háború lezárásáról, ehelyett azt javasolta, hogy ő látogasson el Kijevbe.

2025. Szeptember 06. 09:12, szombat | Külföld

Hadügyminisztérium néven működik a jövőben az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, a Pentagon

Hadügyminisztérium (Department of War) néven működik a jövőben az Egyesült Államok védelmi minisztériuma, népszerű nevén Pentagon – a névváltásról pénteken írt alá rendeletet Donald Trump elnök.

2025. Szeptember 04. 07:47, csütörtök | Külföld

Hszi Csin-ping: az emberiségnek a béke vagy a háború között kell választania

Az emberiség ismét választás előtt áll: béke vagy háború, párbeszéd vagy konfrontáció, együttműködés vagy a másik rovására zajló küzdelem

2025. Szeptember 04. 07:46, csütörtök | Külföld

Vlagyimir Putyin: ha Volodimir Zelenszkij kész találkozni, jöjjön el Moszkvába

Ha \"Ukrajna adminisztrációjának jelenlegi vezetője\" kész a kétoldalú találkozóra, akkor el kell utaznia Moszkvába