Hírek
2013. Július 20. 20:49, szombat |
Bulvár
Forrás: MTI
Kiadták az útját Londonban a kolduló román cigány-csapatnak

London legelegánsabb negyedében vertek sátrat.
A rendőrség és a bevándorlási hivatal emberei együttes akcióban csaptak le a romániai cigányok nyomorúságos táborára ma hajnali négy órakor, Londonban. A bandát cseppet sem zavarta, hogy a város egyik legszebb, legfrekventáltabb helyén megtelepedve akadályozták London megszokott, hétköznapi életét.
Paul Wylie, a bevándorlási hivatal vezetője azt nyilatkozta:
- Lehetőséget kaptak az önkéntes távozásra, ma délután. Repülőgépre ültetjük őket, és sértetlenül hazajuthatnak. Ám amennyiben harminc napon belül nem hagyják el az országot, őrizetbe vesszük, és kitoloncoljuk őket.
A hajnali rajtaütésben nagyjából negyvenen vettek részt a rendőrség és a bevándorlási hivatal emberei. A környéken az utóbbi időben elharapózott a bűnözés, a tolvajlás, a zsebek például egyáltalán nem voltak biztonságban, de a kolduló romákat sem nézték arrafelé jó szemmel.
Christopher Walker, 29 éves amerikai turista szerint a romák ott heverésztek, táboroztak, és egyáltalán nem zavartatták magukat a turisták döbbent pillantásai okán sem.
- Örülök, hogy hazaküldik őket - tette hozzá.
És azoknak az igen exkluzív ingatanoknak a tulajdonosai sem fognak nyilván sajnálkozni a kitoloncolás miatt, akiknek az ablakából épp a nyomortanyára nyílott kilátás az elmúlt napokban.
A csapat egy része, hallgatva a jó szóra, hajlandó elindulni haza a British Airways bukaresti járatával, a brit belügyminisztérium költségén. A belügyminiszter ezzel kapcsolatosan csak annyit mondott:
- Repülőjegyet fizetni sokkal olcsóbb, mint fogva tartani őket.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 09:07, szombat | Bulvár
Heten vehettek át életműdíjakat a Magyar Mozgókép Fesztiválon
2025. Június 20. 07:26, péntek | Bulvár
A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) az Axiom 4 űrmisszió indításának újabb halasztásáról döntött a Nemzetközi Űrállomás működésének további elemzése érdekében csütörtökön – közölte az Axiom Space űrkutatási vállalat.
2025. Június 18. 07:15, szerda | Bulvár
Cseh László is vízbe ugrik szombaton a harmadik MOL Campus Öbölúszáson
Szombaton harmadik alkalommal rendezik meg a MOL Campus Öbölúszást, amelyen több mint 1600-an ugranak vízbe.
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.