Hírek
2012. December 06. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Kézmosás UV-fényben: első helyen egy magyar orvostechnikai találmány

A budapesti Műegyetemről indult Hand-in-Scan csapat nyerte az EIB (European Investment Bank) Institute első alkalommal megrendezésre került Social Innovation Tournament versenyét Luxemburgban. A Hand-in-Scan a legjobb koncepció kategóriában diadalmaskodott, mint egy új eszköz, amely lehetővé teszi a kézhigiénia objektív ellenőrzését orvosi környezetben.
A Social Innovation Tournament az EIB Institute által szervezett és finanszírozott verseny, ahol olyan projekt terveket, kezdeményezéseket neveztek, amelyek elsősorban közösségi célokat szolgálnak.
Az 55 pályázat közül 16, köztük két magyar jutott a döntőbe. Az előadók neves befektetési alapok képviselői előtt mutatták be terveiket, és válaszoltak a szakemberek kérdéseire. Az egynapos eseménynek a luxemburgi Abbey de Neumünster adott otthont. A zsűri három kategóriában osztott első és második díjat. Az első kategória azokat a projekteket gyűjtötte, amelyek koncepció fázisban tartanak, a második a már termékként vagy kész szolgáltatásként jegyzett projekteknek szólt, a harmadikat a közönség ítélte oda.
Az első kategóriát a Hand-in-Scan, a második kategóriát pedig a PianoC – kisgyermekes édesanyák munkábaállását segítő program – nyerte. Ebben a kategóriában nyert második díjat a másik magyar kezdeményezés a webicina.com. A közönségdíjat a Politea 2.0 projekt kapta, amely a demokrácia újragondolását célozza kihasználva a webes világ adta lehetőségeket.
A Hand-in-Scan csapat az első helyért járó 15.000 eurós díjjal térhetett haza, valamint a magyar sikerekre való tekintettel a következő évi versenyt terv szerint Magyarországon rendezik majd.
A győztes magyar projekt, a Hand-In-Scan csapata a kézfertőtlenítés tanítására és ellenőrzésére szakosodott. A fejlesztés több mint két évvel ezelőtt kezdődött a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karán, és mára már nemzetközi sikertörténetté nőtte ki magát a Műegyetemi Technológia és Tudástranszfer Iroda pilotjaként. A találmány lényege, hogy objektív kiértékelés tud adni a sebészeti bemosakodás és az egészségügyi kézfertőtlenítés minőségéről. A kompakt berendezés segítségével lehetőség nyílik a sebészeti bemosakodás ellenőrzésére és helyes oktatására. A kézfertőtlenítőhöz kevert speciális marker anyag UV megvilágítás és digitális képfeldolgozás révén láthatóvá válik, így pontosan meg lehet mutatni, hogy mely területek maradtak ki a kézfertőtlenítés során. A Hand-in-Scan készülék prototípusát már négy ország egészségügyi intézményében tesztelték, és folyamatosan dolgoznak a további fejlesztéseken.
A csapat korábban megnyerte az Innovact Campus Award európai innovációs díjat, az ICPI Innovation Academy, az ACES Fiatal Innovátorok versenyét, valamint sikeresen elvégezte a European Entrepreneurship Foundation Venture Accelerator kurzusát. Az osztrák 'Austrian Center for Medical Innovation and Technology' (ACMIT) közreműködésével kívánják piacra vinni a Hand-In-Scan rendszert. Ehhez megfelelő finanszírozó társat is találtak: a JEREMIE programban győztes, 5 milliárd forintos alapot kezelő DBH Investment Zrt. 80 millió forintos kockázati tőkebefektetéssel támogatja a projekt sikerre vitelét.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 12. 07:23, péntek | Belföld
Agrometeorológia: az Alföldön csak lassan mérséklődik az aszály
A hét első felének esői, záporai sokfelé adtak alapos öntözést, de a Duna-Tisza közének déli felén továbbra is igen száraz a talaj.
2025. Szeptember 12. 07:22, péntek | Belföld
Szárazabbra fordul az időjárás a hétvégén, de vasárnap ismét csapadék érkezik
Szárazabbra fordul az időjárás a hétvégén: pénteken és szombaton jellemzően napos, gomolyfelhős idő várható, a csúcshőmérsékletek kevéssel 30 Celsius-fok alatt alakulnak.
2025. Szeptember 12. 07:20, péntek | Belföld
Orbán Viktor miniszterelnök Abu-Dzabiban tárgyal
Orbán Viktor miniszterelnök munkalátogatásra érkezett Abu-Dzabiba, ahol a pénteki napon tárgyalást folytat Mohamed bin Zayed Al Nahyan sejkkel, az Egyesült Arab Emírségek elnökével.
2025. Szeptember 11. 07:19, csütörtök | Belföld
MÁV: péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Beregszász és Ungvár
Péntektől közvetlen vonatjáratokkal érhető el Magyarországról Beregszász és Ungvár, miután az ukrajnai vasúthálózat fejlesztése lehetővé teszi Kárpátalja határmenti térségének könnyebb elérését