Városlista
2025. június 16, hétfő - Jusztin

Hírek

2013. Április 12. 05:00, péntek | Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Kétezer gyermeknek nincs helye az iskolákban szeptembertől

Kétezer gyermeknek nincs helye az iskolákban szeptembertől

Elsősorban új osztályok indításával, nem pedig az osztályok létszámának növelésével igyekeznek elhelyezni azt a mostanra csaknem kétezer gyermeket, akinek körzeten, tankerületen belüli elhelyezéséről még gondoskodni kell – mondta a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke a közszolgálati rádió reggeli műsorában.

Marekné Pintér Aranka emlékeztetett: a parlament hamarosan törvényi felhatalmazást ad a létszámmódosításra is, ezzel a lehetőséggel azonban csak ott élnek majd, ahol az új osztály indítása sem elegendő, vagy nem biztosítható. Más megoldásokat is mérlegelnek, például újabb helyiségek használatba-, bérbe vételét, de legkésőbb május végére meg kell oldani a helyzetet – hangsúlyozta az elnök.

A jogszabály szerint a lakcím szerint beiskolázási körzet az, ahova a tanulót fel kell venni – magyarázta a KLIK elnöke. A körzeteket a kormányhivatal határozta meg, és a központ arra törekszik, hogy ennek megfelelően történjék a felvétel is. Természetes azonban, hogy vannak „népszerűbb” intézmények, ahova többen járnának, körzeten kívül is. Azt, hogy ide végül kit vesznek fel, az igazgató egy meghatározott szempontrendszer alapján dönti el, amelynek élén a hátrányos helyzet, illetve a sajátos nevelési igény áll, de szerepet játszik az is, hogy a testvér hol tanul, a szülő hol dolgozik. Ha az intézményben ezek után is maradnak helyek, azokról sorsolással kell dönteni.

Marekné Pintér Aranka hangsúlyozta, az érezheti magát nagyobb biztonságban, aki a körzetébe jelentkezett, akik körzeten kívülről választottak, nehezebb helyzetben vannak. A túljelentkezés döntően Budapest néhány kerületét, valamint Dunakeszit és Budakeszit érinti, a nagy létszámok pedig elsősorban a fővárosi kerületekben lehetnek jellemzőek - mondta a KLIK elnöke. Marekné Pintér Aranka a 180 percben beszámolt arról is, hogy a legfrissebb adatok szerint majdnem 95 ezer beiratkozáson megjelent gyermekről tudni, azaz ennyi kisiskolás kezdi meg tanulmányait szeptemberben, és 1953 gyereknek nincs még helye - számol be a hirado.hu.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 16. 07:13, hétfő | Külföld

Netanjahu: izraeli támadás végzett az iráni hírszerzés vezetőjével és helyettesével

Izraeli támadás végzett az iráni hírszerzés vezetőjével és helyettesével – jelentette be Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap egy amerikai médiumnak adott interjúban.

2025. Június 15. 08:30, vasárnap | Külföld

Donald Trump: nagyrészt Iránról, kisebb részt Ukrajnáról szólt a szombati telefonbeszélgetés Vlagyimir Putyinnal

Donald Trump szerint elsősorban az Irán körül kialakult helyzetről, és kisebb részt Ukrajnáról szólt Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton folytatott telefonbeszélgetése - ezt az amerikai elnök közösségi médiaoldalán közölte.

2025. Június 14. 09:08, szombat | Külföld

Izraeli légicsapások - Donald Trump amerikai segítséget ígért Izraelnek

Donald Trump amerikai elnök segítséget ígért Izrael védelmében, amennyiben szükségessé válna – az elnök erről pénteken beszélt egy interjúban.

2025. Június 14. 09:03, szombat | Külföld

Izraeli légicsapások – Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt

Irán péntek este két hullámban ballisztikus rakétákkal támadta Izraelt- jelentette a helyi média.