Városlista
2025. június 21, szombat - Alajos

Hírek

2013. Július 15. 09:16, hétfő | Külföld
Forrás: MTI

Kártérítést kap egy átnevelő tábort megjárt kínai nő

Kártérítést kap egy átnevelő tábort megjárt kínai nő

A kislányát 2006-ban elrabolták, majd eladták, s egy helyi bordélyban több mint száz alkalommal megerőszakolták, mielőtt hónapok múltán kiszabadították a fogságából.

Megítélték a kártérítést másodfokon annak a Hunan tartományi nőnek, akit átnevelő intézetbe zártak, mert a többszörösen megerőszakolt kislánya ügyében hozott bírósági ítéletek ellen tiltakozott - jelentette a tartományi bíróság közlésére hivatkozva a kínai média hétfőn.

A bíróság a munkával történő átnevelés Jungcsou városi bizottságát 2941 jüan (107 ezer forint) összeg megfizetésére kötelezte Tang Huj részére, amiért személyes szabadságában korlátozták és emiatt mentálisan is sérült. A 40 éves nőt 18 hónapra ítélték munkával történő átnevelésre, de nyolc nap után kiszabadult.
A nő ügyét széles körű hazai és külföldi médiafigyelem kíséri, amióta fény derült a tizenegy éves gyereklányával történtekre. A kislányt 2006-ban elrabolták, majd eladták, s egy helyi bordélyban több mint száz alkalommal megerőszakolták, mielőtt hónapok múltán kiszabadították a fogságából. Két elrablóját halálra ítélték, négy másik vádlott életfogytig tartó börtönt, míg egy férfi 15 év szabadságvesztést kapott.
Az anya nem nyugodott bele az ítéletbe, mert szerinte a bizonyítékokat meghamisították, továbbá a lánya két rendőrre tett terhelő vallomását a nyomozók figyelmen kívül hagyták. Valamennyi elítélt számára halálbüntetést követelt, s rendszeresen tiltakozott a helyi kormányzati épületeknél, amit a hatóságok a "rend súlyos megzavarásaként" könyveltek el. A hatóságok 2012 augusztusában fogták el.
Tang januárban bocsánatkérést és kártérítést kért az őt átnevelő intézetbe küldőktől, de azt visszautasították, majd áprilisban megindította az első ilyen jellegű pert, amit a helyi, városi bíróságon - első fokon - elvesztett. Ezt követte a fellebbezés, amelynek során a javára ítéltek.
Az utóbbi hónapokban több, a munkatábort megjárt nő drámai beszámolója is nyilvánosságot kapott a kínai médiában. Ezek az effajta intézményekben uralkodó állapotokról, körülményekről, kínzásokról adtak megrázó képet. Megfigyelők attól tartottak, a Tang-ügyben hozott pozitív ítélet precedens értékű lehet, s előfordulhat, hogy kártérítési perek végeláthatatlan sora indul meg Kínában.
A központi vezetés már az év elején jelét adta, hogy ezt a büntetési formát fokozatosan szeretnék megszüntetni, és hírek szerint az igazságügyi reform keretében a kormány illetékesei már dolgoznak ezen. Több tartomány saját hatáskörében közölte döntését az intézmények bezárásáról.
Hivatalos közlés szerint 2008-ban mintegy 350 ilyen átnevelő intézet működött az országban 160 ezer lakóval. Többnyire kisstílű bűnözők, tolvajok, prostituáltak, kábítószerfüggők, szerencsejátékosok gyűjtőhelyei, de a "nemzetbiztonságot veszélyeztető elemeket" is bezárhatták ezekbe, bírósági ítélet nélkül.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 21. 09:12, szombat | Külföld

Vlagyimir Putyin: Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára

Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.

2025. Június 21. 09:09, szombat | Külföld

Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására

Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására, ami Teherán feltétele lenne a tárgyaláshoz - az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt pénteken.

2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld

Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba

A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát

2025. Június 20. 07:27, péntek | Külföld

Donald Trump a következő két hétben dönt az Egyesült Államok esetleges bekapcsolódásáról a konfliktusba

Donald Trump amerikai elnök a következő két hétben hoz döntést arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen módon bekapcsolódik-e az izraeli-iráni konfliktusba, mert esélyt kíván adni a tárgyalásos rendezésnek