Hírek
2025. Június 17. 07:21, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
Izraeli-iráni konfliktus - Szijjártó Péter: hét magyar már kikerült a konfliktuszónából

Az első evakuációs akció ezekben a percekben már megnyugtató fázisába ért, miután a szlovákok által szervezett mentesítőjárat elhagyta Jordánia légterét, fedélzetén hét magyar állampolgárral, akik így kikerültek a közel-keleti konfliktuszónából - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfő este a Facebook-oldalán.
A tárcavezető azt írta: a hét magyar rövidesen megérkezik Ciprusra, ahol magyar konzulok már várják őket, majd kedden tovább indulnak Pozsonyba.
Szijjártó Péter bejegyzésében megköszönte a "szlovák barátainknak" az együttműködést, majd úgy fogalmazott:"nem ez az első közös evakuációs műveletünk, mindig is számíthattunk egymásra és ez a jövőben sem fog változni."
A miniszter közölte: további műveletek is szervezés, illetve kivitelezés alatt vannak, ezeken tovább dolgoznak és bízik benne, hogy rövidesen újabb jó hírrel tudnak szolgálni.
A közel-keleti térségben - mint írta - egyre súlyosabb a biztonsági helyzet azzal, hogy Irán és Izrael most már nem csak egymás fővárosait támadja.
A konfliktuszóna kiszélesedése megnöveli azon magyarok számát is, akik veszélybe kerülhetnek a térségben, így egyre több magyar állampolgár kér segítséget a hazajutásban
- olvasható a bejegyzésben.
Szijjártó Péter kiemelte: az evakuáció most lényegesen bonyolultabb, mivel Irán és Izrael lezárták légtereiket, így most több összetett művelet zajlik, több közel-keleti ország területén.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 01. 08:44, péntek | Belföld
A hétvégén többfelé felhős, záporos, zivataros idő várható
A hétvégén többfelé felhős, záporos, zivataros idő várható, a Dunántúlon lesz hűvösebb és felhősebb, míg a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön lesz melegebb, oda inkább csak vasárnap érkezik meg a csapadék
2025. Augusztus 01. 08:43, péntek | Belföld
Orbán Viktor: nagyon nagy az érdeklődés a 3 százalékos lakáshitel iránt
Nagyon nagy az érdeklődés a fix 3 százalékos lakáshitel iránt - mondta a miniszterelnök a Kossuth rádióban pénteken.
2025. Augusztus 01. 08:39, péntek | Belföld
Veszprém és a Bakony-Balaton régió elnyerte az Európa Sportrégiója 2026 címet
Veszprém és a Bakony-Balaton régió elnyerte az Európa Sportrégiója 2026 címet – közölte a pályázatot koordináló Veszprém-Balaton 2023 Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik