Hírek
2012. Augusztus 31. 13:07, péntek |
Belföld
Forrás: MTI
Illés Zoltán: nemzeti vízgazdálkodási stratégia készül

A nemzeti vidékstratégiához hasonló módon elkészül a nemzeti vízgazdálkodási és öntözési stratégia, amely a szeptember 4-i, keddi kormányülés elé kerül - mondta Illés Zoltán pénteken Szerencsen.
A Vidékfejlesztési Minisztérium környezetügyért felelős államtitkára úgy fogalmazott: több mint egy éves előkészítő munka előzte meg a stratégiát, amelynek célja a meglévő vízzel való ésszerű gazdálkodás.
Hangsúlyozta: a kormányzat úgy véli, hogy az ár- és belvízi megelőzéshez, védekezéshez hasonlóan az öntözés is közfeladat, állami feladat. Ezért a stratégia centralizálni, állami kézben kívánja venni - a költséghatékonyság és a gazdálkodók támogatása miatt is - az öntözést, miként az árszabályozást is. Hozzátette: jelen pillanatban 6-7 különböző, törvényes módon történik az öntözésre használt víz árának meghatározása.
A vízitársulások helyett az állam lesz a vízgazdálkodás ezen elemének letéteményese - tette hozzá.
Mint mondta: amennyiben a kormány kedden elfogadja a stratégiát, annak megvalósítása az elkövetkező évek feladata lesz.
Szerencsen "Az Észak-magyarországi régió településein élő lakosság egészséges ivóvízzel való ellátásának biztosítása" elnevezésű nettó 5 milliárd 692 ezer forint értékű projekt támogatási szerződését írták alá az államtitkár jelenlétében.
A túlnyomórészt, több mint 86 százalékban uniós forrásból megvalósuló projektnek köszönhetően 77 abaúji, zempléni és borsodi település 91 ezer lakosának lesz egészséges ivóvize.
A kivitelezés szeptemberben kezdődik és 2015 tavaszáig tart. Egyebek mellett kiépül több mint száz kilométernyi ivóvízvezeték, hét új kutat fúrnak és tizenöt vízmű telepet építenek meg, korszerűsítik a víztisztítási technológiát is.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 29. 07:42, kedd | Belföld
Orbán Viktor: a lehető legkorábbi időponttal kell számolni a jövő évi választások kapcsán
A lehető legkorábbi dátummal kell számolni a jövő évi parlamenti választásokra való felkészülés során - mondta Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke hétfőn a Harcosok órája címmel frissen indult online műsorban.
2025. Július 29. 07:41, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: az amerikai beruházások ellensúlyozzák az Európai Bizottság által okozott károkat
2025. Július 29. 07:37, kedd | Belföld
Ősszel élelmiszer-utalványt kapnak a nyugdíjasoknak
A kormány kihirdette a nyugdíjasok élelmiszer-utalványát biztosító rendeletet - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) hétfőn az MTI-vel.
2025. Július 29. 07:31, kedd | Belföld
Kettős fék rendszerrel mérsékelnék az ingatlanárak növekedését az Otthon Start Programban
A kabinet \"kettős fék\" rendszerrel tervezi megelőzni a szeptembertől induló, 3 százalékos hitelkamatot biztosító Otthon Start program ingatlanár-növelő kockázatait