Hírek
2012. November 28. 10:58, szerda |
Külföld
Forrás: MTI
Hűvösebb lett a csehek viszonya Magyarországhoz

Továbbra is nagyon pozitív a csehek viszonya Szlovákiához, valamint az észak- és nyugat-európai országokhoz, míg a többi kelet-európai államhoz fűződő viszony - Magyarországot is beleértve - hűvösebbé vált - derült ki abból a legújabb országos felmérésből, amely azt elemezte, hogyan értékelnek más államokat Csehországban.
A cseh tudományos akadémiához tartozó STEM prágai közvélemény-kutató intézet 1994 óta évi rendszerességgel vizsgálja ezt a témát. A megkérdezettek egytől ötig terjedő skálán határozhatják meg viszonyukat az adott országhoz. Az egyes és a kettes pozitív, a hármas semleges, a négyes és az ötös pedig negatív minősítést jelent.
Az idei felmérés szerdán nyilvánosságra hozott eredménye szerint a legjobb minősítést már hagyományosan megint Szlovákia kapta. A megkérdezettek 84 százaléka pozitívnak, 12 százaléka semlegesnek minősítette viszonyát a keleti szomszédhoz, míg rossz minősítést mindössze négy százalék adott.
Szlovákiát kilenc nyugat-európai ország követi - Svájc, Svédország, Franciaország, Hollandia, Dánia stb. - alig valamivel kevesebb cseh szimpátiával.
A vizsgált 23 ország közül Magyarország a 18. lett. A Magyarországhoz fűződő viszonyát a megkérdezett csehek 46 százaléka minősítette pozitívnak, 3 százalék semlegesnek, míg 18 százalék negatívnak.
A STEM kommentárja szerint az utóbbi két évben a csehek viszonya Lengyelországhoz, Magyarországhoz, Szlovéniához, Szerbiához, Ukrajnához és Kínához vált hűvösebbé. Az említett országok esetében a pozitív osztályzatok arányának csökkenése a két év alatt 11-15 százalék között mozog.
A vizsgált 23 ország közül a csehek a legkevésbé Kínát (18 százalék pozitív, 47 százalék negatív), Ukrajnát (20 százalék pozitív, 44 százalék negatív) és Oroszországot (23 százalék pozitív, 40 százalék negatív) kedvelik.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Szeptember 12. 07:25, péntek | Külföld
Lengyel külügy: az orosz légtérsértések miatt összeül az ENSZ Biztonsági Tanácsa
Lengyelország kérésére összehívják az ENSZ Biztonsági Tanácsának rendkívüli ülését a lengyel légtér orosz megsértése miatt - közölte a varsói külügyminisztérium csütörtökön az X-en.
2025. Szeptember 12. 07:24, péntek | Külföld
Meghalt Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista nem sokkal azután, hogy lövés érte Utah államban, egy rendezvényen
Meghalt Charlie Kirk amerikai konzervatív aktivista nem sokkal azt követően, hogy szerdán lövés érte Utah államban, egy egyetemi rendezvényen – a hírt Donald Trump elnök jelentette közösségi oldalán.
2025. Szeptember 11. 07:20, csütörtök | Külföld
Orosz védelmi minisztérium: nem volt tervbe véve lengyelországi célpontok támadása
Az orosz hadsereg nem tervezte lengyelországi célpontok támadását - közölte szerdán az orosz védelmi minisztérium.
2025. Szeptember 11. 07:13, csütörtök | Külföld
Az EP nagyobb agrártámogatást szeretne a 2027 utáni uniós költségvetésben
Az Európai Parlament nagyobb és külön agrártámogatást szeretne a 2027 utáni, hétéves uniós költségvetésben, valamint kevesebb bürokráciát a gazdáknak és ösztönzőket a környezeti és társadalmi célok eléréséhez