Hírek
2013. Július 08. 12:56, hétfő |
Belföld
Forrás: MTI
Horn Gyula temetése - Örök nyugalomra helyezték a volt kormányfőt

Örök nyugalomra helyezték Horn Gyula volt szocialista miniszterelnököt hétfő délelőtt a budapesti Fiumei úti Nemzeti Sírkert 15. számú parcellájában. Horn Gyula 1994 és 1998 között volt kormányfő. Hosszú betegség után, életének 81. évében június 19-én hunyt el.
A koporsójánál lerótta kegyeletét Orbán Viktor miniszterelnök, Boross Péter, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon korábbi kormányfő, valamint Mesterházy Attila, az MSZP elnöke.
A búcsúztatáson a hozzátartozók és barátok mellett részt vett Áder János államfő, Sólyom László és Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a jelenlegi és a Horn-kormány több tagja, Erdő Péter bíboros, Szili Katalin volt házelnök. A temetésen megjelentek és virágot helyeztek el az MSZP, a Fidesz és a KDNP országgyűlési képviselői, a Párbeszéd Magyarországért és a Demokratikus Koalíció politikusai, valamint a diplomáciai testület tagjai.
A katonai tiszteletadás mellett tartott búcsúztatás után az MSZP országos és helyi politikusai, majd a kordonok megnyitása után a szimpatizánsok rótták le kegyeletüket, és helyezték el a megemlékezés virágait.
A temetésen ezrek - Török Zsolt MSZP-szóvivő becslése szerint mintegy 4-5 ezren - vettek részt a sír körüli kordonok mögött. A tömegben állók többsége vörös szegfűvel érkezett, amelyeket a Himnusz és Szózat elhangzásakor a magasba tartottak.
A temetés kezdetén felidézték Horn Gyula politikai pályafutását, majd Katona Béla volt házelnök, Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke és Hans-Dietrich Genscher volt német külügyminiszter búcsúztatta a volt magyar kormányfőt, ezt követően az egykori miniszterelnökök és a jelenlegi kormányfő hajtottak fejet.
Orbán Viktor főhajtása alatt a tömeg egy része pfujolással fejezte ki nemtetszését. A temetés után egy órával is még sokan várakoznak a sír körül, hogy vörös szegfűket helyezzenek el ott, illetve a ravatalnál, Horn Gyula fényképe mellett.
Horn Gyula 1989 májusától 1990 májusáig a Németh-kormány külügyminisztere volt. 1989 októberében egyike volt az MSZP alapítóinak, 1990 májusától 1998 szeptemberéig töltötte be a szocialista párt elnöki tisztségét. 1990-től 2010-ig volt tagja az Országgyűlésnek, 2007 szeptembere óta azonban betegsége miatt nem vett részt a parlament munkájában. A politikus 2007 szeptemberében került a Honvédkórházba súlyos betegséggel.
Horn Gyula utoljára a 75. születésnapjára rendezett ünnepségen jelent meg a nyilvánosság előtt.
Munkásságát számos díjjal, kitüntetéssel ismerték el, a többi között a Kelet- és Nyugat-Európa közötti vasfüggöny lebontásában, valamint a német újraegyesítésben játszott szerepéért.
MTI Fotó: Máthé Zoltán
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.