Hírek
2013. Április 09. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Hogyan tanulnak a digitális kor gyermekei?

Másként tanulnak a most iskolába kerülő gyerekek, akik már egy digitális világba születtek bele - mondta az InfoRádiónak Gyarmathy Éva pszichológus. A szakember szerint a tanárok többsége nem tud mit kezdeni a helyzettel. Hozzátette: a most iskolába jelentkező gyerekek nem buták, csupán más módszerekkel kellene őket oktatni.
A gyerekek távolodnak attól az elképzeléstől, amit ma az iskola vár, képességeik jelentősen eltérnek a korábbiaktól - mondta az InfoRádió által megkérdezett pszichológus.
Gyarmathy Éva szerint a digitális kor miatt a gyerekek gondolkodása és fejlődése megváltozott. Egyrészt többet tudnak, másrészt viszont hiányosságokkal mennek az iskolába, ami gyakoribbá teszi a tanulási zavarokat.
A pszichológus úgy vélekedett, jobban rá kell hagyni a gyerekekre a tanulást, hiszen az iskolán kívül egyre több mindennel ismerkednek meg.
Egyre több inger veszi körül a gyerekeket, ezért az üresjáratot kevésbé bírják, nem tudnak elmélyülten figyelni - mondta a változásokról a szakember. Hozzátette: ezt az iskolának el kell fogadni, és ennek alapján felépíteni a tananyagot.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Orbán Viktor: ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk
Ma is bátorság kell ahhoz, hogy szabadok maradhassunk - jelentette ki a miniszterelnök hétfőn, az ötvenhatos vértanúk emléknapján.
2025. Június 17. 07:21, kedd | Belföld
Izraeli-iráni konfliktus - Szijjártó Péter: hét magyar már kikerült a konfliktuszónából
2025. Június 16. 07:15, hétfő | Belföld
A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar, majd visszatér a napos, száraz idő
A hét elején többfelé lehet zápor, zivatar és erős szél, majd visszatér a jellemzően napos, száraz idő - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-hez.
2025. Június 16. 07:13, hétfő | Belföld
A közel-keleti háború kapcsán is Brüsszel hülyeségeiről beszélt Orbán Viktor
A közel-keleti háború teljesen új helyzetet teremtett, mi pedig nem hagyjuk, hogy az újabb brüsszeli hülyeség árát ismét velünk fizettessék meg.