Hírek
2012. Július 05. 15:55, csütörtök |
Sport
Forrás: MTI
Hét hónapos eltiltást kapott az evezős Juhász Adrián

Hét hónapos eltiltást kapott doppingvétség miatt az evezős Juhász Adrián, aki a londoni olimpiára készült.
A Magyar Evezős Szövetség (MESZ) csütörtöki tájékoztatása alapján az eljáró bizottság megállapította, hogy "Juhász Adrián elkövette a doppingvétséget, ezért őt hét hónapra eltiltotta a versenyzéstől és sporttevékenység gyakorlásától. A határozat nem jogerős, de előzetesen - a fellebbezésre tekintet nélkül - végrehajtható."
A szolnoki versenyző egy május eleji ellenőrzésen akadt fenn, a szervezetében olyan anyagot találtak, amely szerepel a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) tiltólistáján.
A MESZ közleménye szerint az eljárás során megállapították, hogy a sportoló a szert nem a teljesítmény fokozása miatt szedte, a doppingolásra vonatkozó nemzetközi előírások szerint azonban a szándékától és a teljesítmény fokozására vonatkozó eredmény hiányától függetlenül is el kellett őt tiltani a sporttevékenységtől.
A Magyar Olimpiai Bizottság megvonta a versenyző és edzője, Molnár Dezső ösztöndíját.
Juhász tavaly szeptemberben, a bledi világbajnokságon olimpiai kvótát szerzett klubtársával, Simon Bélával, de így helyette Széll Domonkos került a Londonba utazó kormányos nélküli kettes egységbe.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Augusztus 18. 08:05, hétfő | Sport
Labdarúgó NB I - A Győr hét gólt szerezve nyert az MTK otthonában
A Konferencia-ligában a főtábláért küzdő Győr 7-2-re nyert az MTK Budapest otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának második vasárnapi mérkőzésén.
2025. Augusztus 18. 08:04, hétfő | Sport
Osztrák Nagydíj - Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött
Marc Márquez sorozatban hatodszor győzött a gyorsaságimotoros-világbajnokságban: az Osztrák Nagydíj vasárnapi megnyerése után így már 142 pontos előnnyel vezet az elitkategóriának számító Moto GP-ben.
2025. Augusztus 17. 08:41, vasárnap | Sport
A Puskás Akadémia legyőzte a BL-selejtezőre készülő Ferencvárost
A Puskás Akadémia 2-1-re nyert a címvédő Ferencváros otthonában a labdarúgó Fizz Liga negyedik fordulójának szombat esti rangadóján.