Városlista
2025. július 10, csütörtök - Amália

Hírek

2012. November 13. 05:00, kedd | Belföld
Forrás: mno.hu

Gyurcsány: Bajnai magányos és nincs mozgástere

Gyurcsány: Bajnai magányos és nincs mozgástere

Bajnai Gordon nagyon magányos lesz, a mögötte állók liberális ellenzékének fog látszani, folyamatosan balra kényszerül majd kompromisszumokat kötni – elemezte a kialakult helyzetet Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke a Klubrádió műsorában.

Gyurcsány Ferenc a Klubrádió Szabad sáv című műsorának vendége volt, ahol úgy vélte, nagyon erősen kezdett az Együtt 2014 mozgalom. Elmondása szerint egyik szeme sír, a másik nevet, hiszen az ország szempontjából nagyon jó, amit a közvélemény-kutatási adatok mutatnak, viszont a mozgalom elvitte a DK potenciális szavazóinak felét.

Gyurcsány kifejtette, két elvi vitájuk volt a Milla mozgalommal, de mindkettő megoldódott. Az egyik az volt, hogy civil szerveződésként a Milla és körei akár többet is árthattak volna, mint amennyit használnak, mert levezetik az emberekben felgyülemlett feszültséget, miközben tényleges változást nem hoznak. A szervezetté alakulással azonban ez megváltozott.

Ettől nem tart

A másik ellentétes pontjuk az volt, hogy a Millánál egy kalap alá vették az elmúlt 22 évet, márpedig az első 20 és a második 2 közé nem lehet egyenlőségjelet tenni, de Bajnai beszédével ez is megváltozott. Hozzátette, a mai helyzetben alig-alig lehetne olyat kérni, amit ne tennének meg azért, hogy 2014-ben újra egy demokratikus erő számára nyíljon meg az út.

Gyurcsány nem tart attól, hogy személye és Bajnai Gordon folytonos együtt emlegetése eltántorítaná az embereket az Együtt 2014-től. Kifejtette: a Fidesz és a Jobbik szimpatizánsai számára két fontos elem van, hogy antikommunisták és „antigyurcsányisták”, számukra ez két fontos kötőanyag, az ezen kívüli világ számára azonban nem ez számít, hanem a kormányzás minősége a fontos. A DK elnöke nem tart tehát attól, hogy a személyével el lehet téríteni Bajnai mellől a potenciális szavazókat.

Nincs mozgástere

A volt kormányfő kitért arra is, hogy október 23-a előtt voltak félelmeik, miszerint Bajnai a Milla álláspontját fogja-e hangoztatni a színpadon, vagy korrigál azokon. Ha az ott elhangzottakból indul ki, akkor az elvi akadályok elhárultak az együttműködés elől, de közbevetésre elismerte, nem teljesen biztos abban, hogy a Milla és Bajnai álláspontja tökéletesen megegyezik.

Gyurcsány szerint a most alakuló formációnak Bajnai nem a közepén, hanem a szabadelvű szélén található, így pedig nincs elég mozgástere. Nagyon magányos lesz, a mögötte állók liberális ellenzékének fog látszani, folyamatosan balra kényszerül majd kompromisszumokat kötni. Ha sikeres akar lenni, akkor kell oda még egy erős balközép erő, Gyurcsány szerint ez lehetne a DK.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 10. 11:00, csütörtök | Belföld

Kékszalag – Elrajtolt a tókerülő verseny mezőnye Balatonfüredről

Elrajtolt az 57. Kékszalag Raiffeisen Nagydíj mezőnye Balatonfüredről csütörtökön 9 órakor.

2025. Július 10. 09:48, csütörtök | Belföld

OKF: folyamatos a viharkárok felszámolása

A szakemberek folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán; csütörtök reggelig 10 897 káreseményről érkezett bejelentés az ország területéről

2025. Július 10. 07:25, csütörtök | Belföld

Orbán Viktor: a Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat

A Tisza Párt hadügyminiszter-jelöltje Ukrajnát dicsőíti, és külföldről kapja az utasításokat - mondta Orbán Viktor a Patrióta YouTube-csatornáján szerdán megjelent interjúban.

2025. Július 09. 20:37, szerda | Belföld

Nyitrai Zsolt és Kósa Ádám: a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is megkapnák az élelmiszerutalványt

A nyugdíjas-élelmiszerutalványt nemcsak a nyugdíjasok, hanem a más, nyugdíjszerű ellátásban részesülők, így a fogyatékossággal élők is megkapnák