Hírek
2013. Április 16. 08:47, kedd |
Külföld
Forrás: MTI
Ferenc pápa megtöltötte az olasz templomokat
Ferenc pápa egy hónappal ezelőtti megválasztása óta nőtt az olaszországi templomokba járók száma és többen gyónnak - derült ki a Cesnur (cesnur.org) vallás- és társadalomkutató központ által közölt felmérésből.
A torinói székhelyű intézet által megkérdezett olasz papok 53 százaléka válaszolta azt, hogy a hívők száma megemelkedett az új egyházfő március 13-i megválasztása óta, és nőtt a gyóntatóhoz fordulók aránya is. A papok 48 százaléka egyenesen "jelentős", 25 százalékosnál nagyobb létszámemelkedésről számolt be.
A papok elmondták, hogy a templomba való visszatérésüket magyarázva a hívők Ferenc pápára hivatkoznak, hangsúlyozva, hogy az új egyházfő szavai, gesztusai győzték meg őket.
A Cesnur "Ferenc-effektusnak" nevezte el az új egyházfővel kapcsolatba hozható jelenséget. A kutatóközpontot vezető Massimo Introvigne a sajtónak nyilatkozva azt hangoztatta, hogy a "hit felébredéséhez" hozzájárult XVI. Benedek döntése is, mivel a német pápa lemondása szintén "mélyen megérintette az olaszokat".
A Cesnur tavalyi felmérése szerint az olaszok 70,8 százaléka "távol érzi magát az egyháztól", és templomba csak esküvők vagy temetés alkalmából jár.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 07:18, csütörtök | Külföld
NATO-főtitkár- Oroszország egyre vakmerőbb
Oroszország egyre vakmerőbb viselkedést tanúsít a NATO-val szemben, megsérti a szövetséges országok légterét, kibertámadásokat hajt végre, és kémkedésre használ hajókat a tagállamok tengeri infrastruktúrájának feltérképezésére
2025. December 03. 07:46, szerda | Külföld
Vlagyimir Putyin megfenyegette Európát
Ha Európa úgy dönt, hogy háborút indít Oroszország ellen, akkor nagyon gyorsan olyan helyzet állhat elő, hogy Moszkvának egyszerűen \"nem lesz kivel tárgyalnia\" -
2025. December 03. 07:39, szerda | Külföld
Ukrajnai háború - Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások a Kremlben
Megkezdődtek az orosz-amerikai tárgyalások kedden a Kremlben az ukrajnai rendezésről.