Hírek
2013. Március 18. 18:08, hétfő |
Bulvár
Forrás: MTI
Félmillió mosogatógép okozhat tüzet Nagy-Britanniában

Félmillió mosogatógép gyulladhat ki Nagy-Britanniában és okozhat lakástüzet, mert nem sikerül a gyártónak megtalálni a vevőket.
A német Bosch cég mosogatóival van probléma: az utóbbi bő évtizedben 270 gyulladt ki, 14 esetben súlyos tüzet okozva. Összesen 632 ezer mosogatógépet vásároltak a veszélyes típusból 1999 és 2005 között Nagy-Britanniában. A német cég legnagyobb igyekezete ellenére is csak az érintettek negyedét tudta figyelmeztetni a veszélyre, pedig 850 ezer levelet küldött szét, 140 ezer vevőt hívott fel telefonon és a médiában hirdetések révén is megpróbálta tudatni az érintettekkel a gondot. A cég szóvivője közölte, hogy támogatnak minden olyan lépést, amely a gépek nyilvántartásának javítását szolgálja, hogy könnyebb legyen fellelni őket.
A vállalat elismerte, hogy a tűzesetek túlságosan gyakoriak, de a veszélyt nem tartja igazán aggasztónak. Azzal érvel, hogy elenyésző a gyulladásveszélyes gépek hányada, csupán az FD 7901 és FD 8504 gyártási számú masinák okozhatnak tüzet. A hiba a gépek vezérlőegységében van, a cég szakembere egy óra alatt ki tudja javítani. A vállalat nem tartja szükségesnek azt tanácsolni az érintetteknek, hogy ne használják felügyelet nélkül mosogatógépeiket - adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:26, péntek | Bulvár
A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) az Axiom 4 űrmisszió indításának újabb halasztásáról döntött a Nemzetközi Űrállomás működésének további elemzése érdekében csütörtökön – közölte az Axiom Space űrkutatási vállalat.
2025. Június 18. 07:15, szerda | Bulvár
Cseh László is vízbe ugrik szombaton a harmadik MOL Campus Öbölúszáson
Szombaton harmadik alkalommal rendezik meg a MOL Campus Öbölúszást, amelyen több mint 1600-an ugranak vízbe.
2025. Június 17. 07:25, kedd | Bulvár
A Pajta kapta az idén az Év étterme díjat
Az őriszentpéteri Pajta nyerte el az idén a Dining Guide Év étterme díjat, míg a Best Of The Best címet továbbra is a Stand őrzi.
2025. Június 15. 08:30, vasárnap | Bulvár
Legkorábban június 19-én indulhat újra magyar az űrbe
Legkorábban június 19-én indulhat az Axiom-4 misszió legénysége, köztük Kapu Tibor kutatóűrhajós a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) - tette közzé a HUNOR program a Facebook-oldalán szombaton.