Hírek
2012. December 21. 20:46, péntek |
Külföld
Forrás: MTI
Felgyújtotta magát a világvégétől való félelmében egy ukrán férfi
Egy munkanélküli férfi benzinnel lelocsolta, majd felgyújtotta magát az állítólagos világvége miatt pénteken a kelet-ukrajnai Luhanszk megye egyik kistelepülésén.
A megyei rendőrség szerint a 45 éves férfi előtte élettársával italozott, azután követte el az öngyilkosságot. Összeégett holttestét egy családi házban találták meg Szokolohorivka faluban. Szomszédai elmondása szerint a férfi gyakran beszélt a világvége eljöveteléről, és arról, hogy öngyilkosságra készül.
A 2012. december 21-i világvége eljövetele az alapján terjedt el világszerte, hogy ekkor ér véget a maja kalendárium egy csaknem négyszáz éves ciklusa.
Az ukrán közvéleményt már hónapok óta foglalkoztatta a világvége, ám a felmérésekből úgy tűnik, ahogy közeledett a napja, úgy hagytak alább egyre inkább az aggodalmak.
A Research & Branding Group közvélemény-kutató cég szeptemberi felmérése szerint az ukránok több mint egyharmada akkor még biztosra vette, hogy még idén bekövetkezik a világvége, decemberre azonban az apokalipszisben hívők száma jelentősen csökkent. Ugyanezen közvélemény-kutató e havi felmérésének az lett az eredménye, hogy az ukránok 85 százaléka egyáltalán nem készül a világvégére.
A hírek szerint ugyanakkor jelentős mennyiségben vásároltak fel országszerte gyufát, gyertyákat, öngyújtókat és elemlámpákat. A nyugat-ukrajnai Zsitomir városában például két héttel ezelőtt a gyertyák ára a háromszorosára emelkedett a piacokon a nagy kereslet miatt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 15:00, csütörtök | Külföld
Ukrajnai háború - Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
2026. Április 27. 15:00, hétfő | Külföld
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump részvételével tartott díszvacsora helyszínén nyitott tüzet
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump elnök részvételével tartott díszvacsora helyszínén tüzet nyitott szombaton egy washingtoni szálloda bálterménél.
2026. Április 26. 12:00, vasárnap | Külföld
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump részvételével tartott díszvacsora helyszínén nyitott tüzet
Több fegyverrel szerelte fel magát az a férfi, aki a Donald Trump elnök részvételével tartott díszvacsora helyszínén tüzet nyitott szombaton egy washingtoni szálloda bálterménél.
2026. Április 25. 15:00, szombat | Külföld
Iráni konfliktus - Amerikai őrizetben marad a két lefoglalt iráni olajszállító tanker
Amerikai őrizetben marad a héten az Indiai-óceánon lefoglalt két iráni olajszállító tanker és legénysége - közölte az amerikai hadsereg egyesített vezérkarának főnöke pénteken a Pentagon washingtoni sajtótájékoztatóján.