Hírek
2013. Március 28. 05:00, csütörtök |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
E.ON: 'nem tervezzük, hogy kivonulunk Magyarországról'

Nem zárható ki, hogy a gázüzletágon kívül más tevékenységünket is értékesítsük, de egyelőre nem tervezzük, hogy kivonuljunk Magyarországról – ezt mondta Eric Depluet, az E.ON Hungária vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek. Úgy fogalmazott, a következő két vagy három hétben aláírják az E.ON két cégének átruházásáról szóló szerződést.
Az E.ON azért fektetett be ebben az országban, hogy pénzt keressen. Azonban mi Magyarországon csak szigorú szabályok szerint érhetünk el nyereséget, és nincs okunk a szégyenkezésre, mert ez a cég nem tett szert extraprofitra - mondja Eric Depluet. Minden szám a Magyar Energiahivatal rendelkezésére áll, ezért ha ezt valaki felül kívánja vizsgálni, tegye. Persze jó lenne arról is megállapodni, mi az a szint, ami extraprofitnak számít, mivel most úgy látszik, minden energiaszolgáltató, amely nyereséget ér el, ebbe a kategóriába tartozik.
Azzal kapcsolatban, hogy egyetért a rezsicsökkentéssel, Eric Depluet úgy válaszolt, ma Magyarországon az egyik legmagasabb a lakossági energiaár a vásárlóerőhöz mérve Európában. Korábban a szolgáltatók mind úgy számoltak, hogy a magyar vásárlóerő igazodik majd az energiaárakhoz, ám a pénzügyi válság miatt ez nem történt meg. Emiatt teljesen érthető, hogy a lakosságnak a rezsi csökkentésére van szüksége, hiszen a tartalékaik kifogyóban vannak, de nem ebben a formában kellene azt megvalósítani. Mondhatjuk, hogy ez a szektor egy-két évet kibír veszteség mellett, de a kormányzati intézkedések ellátásbiztonsági kockázatokhoz fognak vezetni. Ezért azt gondoljuk, hogy a lakossági terhek csökkentése csak az egész magyar energiaszektor reformja mellett valósítható meg. Orbán Viktor miniszterelnök nemrég arról beszélt, szükség van az energiaszolgáltatók együttműködésére a kormánnyal, és ezzel teljesen egyetértünk, készek vagyunk rá. De úgy véljük, az értékesítési láncban részt vevő összes szereplőnek ki kell vennie a részét ebből az együttműködésből.Azt viszont nem tudta megmondani, hogy a rezsicsökkentés miatt idén hány beruházás marad el,de úgy fogalmazott biztosan nem éri el az erre fordítandó összeg csökkenése az 50 százalékot.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 19. 07:12, csütörtök | Belföld
RMDSZ: egy hét alatt több mint 23 millió forint gyűlt össze adományokból és jótékonysági rendezvényeken
2025. Június 18. 07:14, szerda | Belföld
Parajd - Az SZTE mérései szerint határérték alatti volt a Maros és a Tisza sókoncentrációja a hétvégén
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) szakembereinek mérései szerint a hazai határérték alatti volt a víz sókoncentrációja a Maros magyarországi és a Tisza szegedi szakaszán a hétvégén
2025. Június 18. 07:10, szerda | Belföld
Szijjártó Péter: az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs műveletére került sor
Az elmúlt évek egyik legjelentősebb evakuációs művelete került biztonságos szakaszba, a kormány 87 magyar és egy amerikai állampolgárt szállított haza a Közel-Keletről
2025. Június 18. 07:05, szerda | Belföld
Orbán Viktor: a tét Magyarország energiaellátása
Tegnap elindult egy fontos csata Brüsszelben. A tét Magyarország energiaellátása - írta Orbán Viktor miniszterelnök keddi Facebook-bejegyzésében.