Városlista
2025. június 21, szombat - Alajos

Hírek

2013. Január 08. 09:18, kedd | Belföld
Forrás: MTI

Ellenzéki egyeztetés - Gazdaságpolitikai kérdésekkel, az Együtt 2014 nélkül folytatódnak a tárgyalások

Ellenzéki egyeztetés - Gazdaságpolitikai kérdésekkel, az Együtt 2014 nélkül folytatódnak a tárgyalások

Gazdaságpolitikai kérdésekről tárgyalnak ma délután az MSZP kezdeményezésére ellenzéki szervezetek. Az MSZP volt minisztereket, a Demokratikus Koalíció (DK) korábbi államtitkárokat is küld az egyeztetésre, amelyen az LMP, az Együtt 2014 és a 4K! nem vesz részt.

A szocialista párt küldöttségét Józsa István frakcióvezető-helyettes vezeti, a delegáció tagja lesz Kákosy Csaba, a Gyurcsány-kormány gazdasági és közlekedési minisztere, akit akkor az SZDSZ jelölt a tisztségre, valamint a 2006 és 2010 között a honvédelmi tárcát irányító Szekeres Imre, az MSZP gazdasági kabinetvezetője.
A DK Bauer Tamás alelnök, korábbi SZDSZ-es képviselő mellett a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányban is államtitkári tisztségeket betöltő Varju Lászlót és Oláh Lajost, a korábban a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökhelyetteseként, a gazdasági minisztérium szakállamtitkáraként és Bajnai Gordon kabinetfőnökeként is dolgozó Heil Pétert, illetve az 1994 és 2006 között a Fővárosi Közgyűlés pénzügyi bizottságát vezető Moskovits Pétert delegálja.
Az Együtt 2014 választói mozgalom korábban azt közölte, a közjogi kérdésekről szóló - a héten ugyancsak folytatódó - tárgyalások lezárásáig nem vesznek részt a gazdaságpolitikai egyeztetéseken.
A közjogi kérdésekről szóló tárgyalásokhoz hasonlóan távol marad az újabb megbeszéléstől az LMP és a 4K! is. Az LMP azzal indokolta döntését, hogy az egyeztetés célja egy választási szövetség létrehozása, a párt azonban jelenlegi parlamenti erőkkel nem kíván ilyen együttműködésre lépni, a 4K! pedig arról tájékoztatott, hogy mindaddig nem vesz részt a tárgyalásokon, amíg nem világos, hogy a közös kormányzásra való felkészülésről vagy az alkotmányos keretek helyreállításáról szólnak.
Az egyeztetésen ezúttal is ott lesz a Magyarországi Szociáldemokrata Párt - amelynek elnöke a korábban az MSZP-ben politizáló Schmuck Andor - és a Szövetségben Együtt Magyarországért Párt, amelyet Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének korábbi elnöke vezet.
Az MSZP-s Józsa István szombaton azt mondta: a gazdaságpolitikai programokról szóló egyeztetés várhatóan két hónapon belül lezárul. Hozzátette: sajnálják, hogy az Együtt 2014 nem lesz ott az első fordulón, de később bekapcsolódhat.
Mesterházy Attila MSZP-elnök november végén jelentette be, hogy szakpolitikai egyeztetésekkel kezdődő, a jövő év végére a közös jelölt- és listaállításig, azaz egy választási szövetség létrehozásáig vezető tárgyalásokat kezdeményez az MSZP a demokratikus ellenzéki pártokkal és szervezetekkel. A szocialisták az Együtt 2014 választói mozgalom alapítóit - a Haza és Haladás Egyesületet, a Milla Egyesületet és a Magyar Szolidaritás Mozgalmat -, az LMP-t, a DK-t, a 4K!-t, a Magyarországi Szociáldemokrata Pártot és a Szövetségben Együtt Magyarországért pártot keresték meg.
A tárgyalások múlt szerdán kezdődtek meg közjogi kérdésekről.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 21. 09:11, szombat | Belföld

Aldi baromfivirslit hívtak vissza allergén jelenléte miatt

Az Aldi Magyarország Élelmiszer Bt. kezdeményezte a Baromfivirsli csirkemellel 280 g termék visszahívását, mivel az tejallergént (sajt) tartalmazhat

2025. Június 21. 09:09, szombat | Belföld

Illegális bevándorlás - Bakondi György: a közel-keleti háború a migráció egy új dimenzióját eredményezte

A közel-keleti háborús helyzet a migráció egy új dimenzióját eredményezte, fennáll a veszélye, hogy jelentősen növekedni fog az illegális migránsok száma a balkáni útvonalon

2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld

Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály

Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe

2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld

Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez

Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében