Hírek
2013. Április 05. 05:00, péntek |
Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Egyre több a gyomorrákos férfi beteg

Több mint negyedével emelkedett a férfi gyomorrákos megbetegedések előfordulása az elmúlt 35 évben - mutatott rá egy jelentés, amelyről a BBC számol be. A Nagy-Britanniai Rákkutató Központ adatai szerint a nőknél ugyanez az emelkedés jóval kisebb, mindössze hat százalékos volt. Ugyanakkor a betegek túlélési aránya jelentős mértékben javult.
A gyomorrákkal diagnosztizált páciensek mintegy fele még tíz évvel a diagnosztizálását követően is élt. Az azonban kérdéses, hogy miért van ekkora különbség a betegség férfiak és nők körében előforduló arányában.
A szakemberek szerint a gyomorrák növekedése a nagymértékű elhízásnak és annak az étrendnek köszönhető, amely gazdag vörös és feldolgozott húsokban, viszont szegény rostokban.
Habár az Egyesült Királyságban a második leggyakoribb halálok a daganatos betegségek körében, Magyarországon a 6-7. helyen áll.
Amíg 1975-77 között százezerből 45 férfinál fordult elő, addig 2008-10 között ez a szám már 58 volt, tehát az emelkedés 29 százalékos. Azonos időszakban a nők esetében 35-ről 37-re emelkedett ez az arány.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 17. 07:22, kedd | Életmód
Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra, sérültek is vannak
2025. Június 16. 07:16, hétfő | Életmód
Parajd - A Nagy-Küküllőn és a Maroson is meghaladja már a megengedett értéket a só koncentrációja
2025. Június 13. 06:37, péntek | Életmód
Parajd - Román környezetvédelmi miniszter: a magyar felet is értesítik a Maroson érkező sós vízről
A román hatóságok a magyar felet is értesítik a Kis-Küküllőből a Marosba került víz magas sótartalmáról, amely a következő 48 órában is fennmarad, és várhatóan péntek este Nagylaknál éri el a román-magyar határt
2025. Június 11. 07:02, szerda | Életmód
Megjelenik a Leapmotor kínai autómárka Magyarországon
Megkezdi a Leapmotor autómárka értékesítését a Magyarországon az Emil Frey csoport, a Közép-Európa több országában is tevékenykedő autóimportőr cég kínálatában ez lesz az első kínai márka