Hírek
2013. Július 04. 05:00, csütörtök |
Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Egyiptom: közeledik az ultimátum vége

Az egyiptomi helyzet miatt drágult a kőolaj, az amerikai könnyűolaj hordónkénti jegyzése 102 dollárig pattant, ez több mint 2,5 százalékos emelkedés és több mint 1 éves csúcs. A konfliktus miatt ismét előtérbe került a szíriai polgárháború okozta esetleges ellátási bizonytalanság is.
Mohamed Murszi egyiptomi elnök drámai hangú televíziós beszédben utasította el az ellenzék által követelt lemondását mára virradó éjjel, kijelentette, életével is megvédi az elnöki hivatal törvényességét. Murszi közvetve elutasította a hadsereg ultimátumát, és azt mondta, hogy csakis az alkotmánynak megfelelő törvényesség biztosíthatja a polgárháború elkerülését. Közben az egyiptomi hadsereg kitart az ország politikai vezetőihez intézett, és ma délután lejáró ultimátuma mellett. Ezt tartalmazta az a közlemény, amely kora hajnalban jelent meg a hadsereg főparancsnokságának Facebook-oldalán. A főparancsnokság a végső órákról beszélt, és azt hangoztatta, hogy a hadsereg 'kész vérét áldozni' Egyiptom és az ország népe érdekében. Megfigyelők szerint egyre nagyobb a katonai beavatkozás valószínűsége.
Londoni elemzők szerint az egyiptomi kormányellenes megmozdulások nyomán kezd aggályossá válni a stratégiai fontosságú Szuezi-csatorna biztonsága. A Barclays energiapiaci stábja szerint a globális energiahordozó-piac számára nagy kérdés, hogy a demonstrációk okozhatnak-e fennakadásokat a csatorna forgalmában. A globális tengeri kereskedelem 8 százaléka, a nyersolaj-forgalom 4,5 százaléka, a tengeren szállított cseppfolyósított földgáz 14 százaléka áramlik át a Szuezi-csatornán. A csatorna teljes lezárása nagyon nehéz lenne az egyiptomi hadsereg támogatása nélkül, és nincsenek jelek arra, hogy a hadvezetésnek szándékában állna egy ilyen drasztikus lépés, amivel egyébként égetően szükséges devizabevételektől fosztaná meg az egyiptomi gazdaságot.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 19. 07:07, csütörtök | Külföld
Donald Trump végső ultimátumnak nevezte az Iránhoz intézett korábbi felszólítását a feltétel nélküli megadásról
\"Végső ultimátumnak\" nevezte Donald Trump amerikai elnök szerdán az Iránhoz intézett korábbi felszólítását a feltétel nélküli megadásról.
2025. Június 17. 07:22, kedd | Külföld
Izraeli-iráni konfliktus - Donald Trump szerint Irán tárgyalni szeretne
Irán tárgyalni szeretne - erősítette meg Donald Trump amerikai elnök az iráni tárgyalási szándékról szóló híreket a G7-csúcstalálkozó kanadai helyszínén hétfőn, amikor Mark Carney kanadai miniszterelnökkel találkozott.
2025. Június 16. 07:13, hétfő | Külföld
Netanjahu: izraeli támadás végzett az iráni hírszerzés vezetőjével és helyettesével
Izraeli támadás végzett az iráni hírszerzés vezetőjével és helyettesével – jelentette be Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök vasárnap egy amerikai médiumnak adott interjúban.
2025. Június 15. 08:30, vasárnap | Külföld
Donald Trump: nagyrészt Iránról, kisebb részt Ukrajnáról szólt a szombati telefonbeszélgetés Vlagyimir Putyinnal
Donald Trump szerint elsősorban az Irán körül kialakult helyzetről, és kisebb részt Ukrajnáról szólt Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton folytatott telefonbeszélgetése - ezt az amerikai elnök közösségi médiaoldalán közölte.