Hírek
2012. December 21. 19:23, péntek |
Bulvár
Forrás: ujasz.hu
Egy pucér forgatás miatt a kórházat is otthagyta VVÉva
60 éves férfi verte meg.
Saját felelősségére kijött a kórházból egy videoklip-forgatás miatt VV Éva. A ValóVilágból ismert lányt pár nappal ezelőtt vitte be a mentő azért, mert berepedt a koponyája, annyira megverte szállásadója, a közel 60 éves Tibor. Évának nyolc napon túl gyógyuló sérülései lettek.
– Erős fájdalmaim vannak, fájdalomcsillapítókat kapok, berepedt és bevérzett a koponyám. Szörnyen érzem magam – nyilatkozta lapunknak Éva még pár nappal ezelőtt, és azt is hozzátette, nagyon szeretne az előre leszervezett klipforgatáson részt venni. Úgy tudjuk, szinte könyörgött, hogy kijöhessen a kórházból.
– Az orvosaim végül megengedték, hogy elhagyjam a kórházat. Még mindig fáj a homlokom és nagyon kell rá vigyáznom. Nem fújhatom ki az orrom és nem érheti semmilyen ütés sem, mert akkor azonnal bevérezne. Azt kérték, hogy tartsam be az utasításaikat és jelentkezzek, ha rosszabbra fordulna az állapotom – mondta VV Éva a Hír24-nek, aki Barna Barnabás dalához készült videóban lett a főszereplő. Ő az a férfi, akit annak idején BB Évivel is kavart. A valóságshow-hős azt is elújságolta a Hír24-nek, hogy a néhány órás forgatás alatt pikáns jeleneteket is rögzítettek. Az egyik ilyenben szoros fűzője alól kilátszott a mellbimbója és ezt már csak akkor vették észre, amikor visszanézték a felvett anyagot.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 30. 15:00, csütörtök | Bulvár
Sziget - Újra lesz mínusz egyedik és nulladik nap
Mások mellett Skrillex, a Bring Me The Horizon, a Florence + The Machine, Zara Larsson és Lewis Capaldi is fellép az idei Sziget fesztiválon.
2026. Április 29. 15:00, szerda | Bulvár
Idén is számos világsztár ad koncertet a Paloznaki Jazzpikniken
Idén is számos világsztár, köztük Rick Astley, a Matt Bianco, az Earth, Wind & Fire Experience, Gregory Porter és Ella Eyre ad koncertet az immár 14. Paloznaki Jazzpikniken augusztus 6-tól 8-ig.
2026. Április 27. 07:40, hétfő | Bulvár
A Guardian értesülése szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
Folyamatosan szállnak fel Bécsből olyan magánrepülőgépek, amelyek állítólag az Orbán-kormány idején meggazdagodottak vagyonát szállítják
2026. Április 24. 17:00, péntek | Bulvár
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját
Május 8-án rendezik meg a Magyar Fagylalt Napját, amelyhez a tervek szerint mintegy háromszáz cukrászda és fagylaltozó csatlakozik országszerte.