Hírek
2012. Augusztus 28. 05:00, kedd |
Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Diploma 10 év alatt - Hoffmann szerint ennek vége

A felsőoktatásban részt vevő hallgatóknak a jövőben nagyobb felelősséget kell viselniük saját döntéseikért - hangoztatta Hoffmann Rózsa oktatásért felelős államtitkár szombaton Kőszegen, a Fesztivál a határon elnevezésű közéleti rendezvénysorozat meghívott előadójaként, főként egyetemistákból álló hallgatóság előtt.
Aki államilag finanszírozott képzésben tanul, nyilvánvaló kötelessége, hogy ezt a legjobb képességei szerint tegye, aki pedig diákhitellel tanul, annak az az érdeke, hogy ne tíz évig vegye fel a diákhitelt, hanem minél előbb megszerezze a diplomáját - mondta.
Az államtitkár szavai szerint maga is találkozott már olyan egyetemistával, aki még tíz év után is egyetemen 'lófrált', anélkül, hogy végzettséget szerzett volna, közben pedig tanulmányaihoz felvette az összes elérhető támogatást.
Ennek a világnak akkor is véget kellett volna vetni, ha az ország sokkal jobb helyzetben lenne, és a felsőoktatásban nem kellene lyukakat betömködni - jegyezte meg.
Hozzátette: a felsőoktatás finanszírozására 100 milliárd forintot fordít a kormányzat, az új felsőoktatási törvény legfontosabb célja pedig a felsőoktatás minőségének javítása.
Mezey Barna, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) rektora, a Magyar Rektori Konferencia elnöke, a kerekasztal-beszélgetés másik résztvevője, elmondta: a felsőoktatási törvény céljával egyetértve annak ellenére is az oktatás színvonalának emelését határozták meg célként, hogy a felsőoktatás korábbi, 180 milliárd forintos támogatását az elképzelések szerint a kormányzat a felére csökkentené.
A nagyobb egyetemek képesek nemzetközi pályázatokból, piaci együttműködésekből, költségtérítéses képzésekből finanszírozni működési költségeik felét, ám ezt szavai szerint megnehezítik az olyan szabályok, amelyek gazdasági önigazgatásukat korlátozzák.
A rektor úgy fogalmazott: a ELTE már mindent megtett költségei csökkentéséért, takarékoskodni csak úgy tudna, ha olcsóbb oktatógárdát alkalmazna, ez viszont éppen azt a minőséget rontaná, amelynek emelése a cél.
Hoffmann Rózsa kérdésre válaszolva hangsúlyozta: szerinte a kétszázalékos kamatozású diákhitel a jó képességű, szegényebb sorsú diákoknak is biztosítja a továbbtanulást, azoktól pedig, akik a diploma megszerzése után az állami szektorban helyezkednek el, átvállalják a diákhitel visszafizetését.
Az államtitkár szólt arról is, Magyarországon egy uniós kötelezettség szerint 2020-ra a 24-34 éves korosztály 33,3 százalékának diplomával kell rendelkeznie.
A rendelkezésre álló felvételi adatok és bekerülési arányok alapján joggal várható, hogy ez a vállalás teljesíthető, persze ez a felsőoktatásban jelenleg tanulókon is múlik - fűzte hozzá.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 31. 07:47, csütörtök | Belföld
15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
A kormány szerdai ülésén döntött arról, hogy szeptember 1-jétől 15 százalékkal emelkedik a bére minden kormánytisztviselőnek, aki a területi közigazgatásban dolgozik
2025. Július 31. 07:46, csütörtök | Belföld
Százezernél többen kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben
A pótfelvételivel együtt százezernél többen kezdhetik meg felsőfokú tanulmányaikat szeptemberben
2025. Július 31. 06:00, csütörtök | Belföld
Továbbra is változatlan feltételekkel érvényesíthető a négy vagy több gyermeket nevelő anyák kedvezménye
A négy vagy többgyermekes anyáknak 2020. január 1-je óta a kereső tevékenységből származó jövedelmük után nem kell szja-t fizetniük, ebben semmilyen változás nem történt.
2025. Július 30. 13:23, szerda | Belföld
Ma indul az új adategyeztetési kampány; a NAV ezúttal a hibás bevallásgyakoriságra figyelmeztet
A NAV ma értesíti azokat az adózókat, akik online számlaadat-szolgáltatásaik és pénztárgépadataik alapján 2025-ben átlépték az éves áfabevallásra vonatkozó értékhatárt, mégsem váltottak havi vagy negyedéves bevallásra.