Hírek
2014. November 17. 11:13, hétfő |
Kék hírek
Forrás: MTI
Csaknem száz bűncselekménnyel gyanúsítanak egy tizenhat éves szegedi fiút

Összesen 92 bűncselekmény elkövetése miatt javasol vádemelést a rendőrség egy 16 esztendős szegedi fiú ellen – tájékoztatta a Csongrád Megyei rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.
Szenti Szabolcs közölte, a nyomozás adatai szerint a fiatalember megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013 októbere és decembere között városszerte több tucatnyi személygépkocsit tört fel, lopott el belőlük értékeket, és több kocsi rendszámtábláját is lefeszítette. Próbálkozott az autók beindításával, néhányat el is vitt. Az egyik ilyen autóval nekiütközött egy parkoló járműnek, majd továbbhajtott. A járőrök gyorsan elfogták, ekkor derült ki, hogy az autót bódult állapotban vezette.
2013. december 24-én közel húsz autót tört fel, és közülük kettőt fel is gyújtott. A rendőrök ekkor is menekülés közben fogták el – tette hozzá.
A fiút a nyomozók többek között lopás, jármű önkényes elvétele, egyedi azonosító jellel visszaélés és közveszély okozása bűntettével, valamint járművezetés bódult állapotban vétségével gyanúsítják. Ügyét vádemelési javaslattal továbbították az ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 19. 07:09, csütörtök | Kék hírek
Markolatra szerelt lámpával fenyegetőzött a solymári bankrabló
Töltött fegyverre hivatkozott, de csak egy markolatra szerelt lámpával fenyegetőzött az a férfi, aki megpróbált kirabolni egy bankfiókot hétfőn Solymáron. A gyanúsítottat a TEK közreműködésével fogták el.
2025. Június 03. 07:43, kedd | Kék hírek
Kalapáccsal támadtak rá az Antall-kormány volt külügyminiszterére
Budapesten, egy belvárosi társasház kapualjában támadta meg az Antall-kormány volt külügyminiszterét és feleségét vasárnap délután egy férfi, aki kalapáccsal esett az idős házaspárnak.
2025. Május 29. 16:00, csütörtök | Kék hírek
Vádat emeltek egy nő ellen, aki egy 15 éves lányt kényszerített szexmunkára
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség minősített emberkereskedelem és gyermekpornográfia miatt vádat emelt egy bajai nővel szemben, aki a fia náluk lakó, kiskorú barátnőjét fenyegetéssel és erőszakkal szexmunkára bírta rá.
2025. Május 21. 07:26, szerda | Kék hírek
Egy szék háttámlával ütötte a biztonsági őrt a győri stadionban
Az ügyészség vádat emelt egy szurkolóval szemben, aki 2024 tavaszán, egy NB II-es mérkőzésen egy széktámla élével arcon ütötte a biztonsági őrt.