A magyar közélet – ahogy általában – ezt az ügyet is a pártlogika alapján látszik feldolgozni. Az Orbán-ellenesek pillanatok alatt elszánt örménybarátok lettek és megható képeket posztolnak, az Orbán-hívők viszont a jéghideg politikai racionalitás elkötelezett követőinek látszanak, és GDP-adatokat hoznak a két kaukázusi ország közötti bölcs választás alátámasztására. Mielőtt elhatalmasodik rajtunk az igazságosztó hevület, ismételten javaslom az összehasonlító teszt elvégzését: azok, akik most elvi alapon érvelnek a reálpolitika primátusa vagy a nemzeti szégyen mellett, vajon mit mondtak volna, ha ugyanez – pontosan ugyanígy - a Gyurcsány-kormány idején történik? S talán az a teszt sem haszontalan, ha átgondoljuk: mi lenne a szigorúan elvi véleményünk akkor, ha az a balta egy másik országban egy magyar emberre sújtott volna le, s a gyilkos most már – miután az a másik ország átadta - hősként élhetne hazájában.

Ennyit az elvekről. A politikai elemzőt persze jobban érdeklik az okok és a hatások. Sajnos az íróasztal mellől egyelőre nem könnyű eldönteni, hogy a magyar kormány tisztában volt-e a lehetséges következményekkel, amikor a kiadatás mellett döntött. Ha tudta, ha számított rá, hogy a gyilkost hazájában majd szabadon engedik, akkor jó lenne tudni, hogy miért érte ez meg nekünk. Ha nem tudta, ha nem számított rá, akkor jó lenne tudni, hogy miért nem kalkulált ezzel az eshetőséggel.

A legtöbb közkézen forgó magyarázat szerint az azeriek barátsága – azaz pénze – miatt távozhatott Magyarországról Safarov. Ha így van (még nem tudjuk), akkor kizárólag haszonelvű megfontolásból – azaz minden erkölcsi szempontot kizárva – is két oldalas a mérleg: az egyikben azokkal a gazdasági előnyökkel, amelyeket ettől a kapcsolattól remélhetünk, a másikban azokkal a diplomáciai és még ki tudja milyen veszteségekkel, amelyek az ügy miatt érik Magyarországot. Utóbbit már kapiskáljuk, előbbiről legfeljebb azok tudhatnak valamit, akik a döntést meghozták. Tudom, hogy a közélet mindig azonnali ítélkezést igényel, és mindig lehangoló, ha valaki türelemre int. Mégis igaz: haszonelvű mérlegről csak akkor tudunk majd beszélni, ha már mindent láttunk.

Ez a mérleg segít majd a történészeknek abban, hogy pontosan tudják értékelni a magyar kormány viselkedését, döntését. Mi, akik egyelőre csak részinformációkhoz jutunk, és az ingereket nem, csak a reakciókat látjuk, messze nem lehetünk ilyen magabiztosak. Ha teljes tudásunk nincs is, véleményünk még lehet. Az enyémen kétségtelenül módosíthatna, ha pontosan tudnám, hogy 1. miért lépte ezt meg a kormány, 2. mire számított, amikor megtette és 3. milyen következményekkel jár majd ez a döntés. Ezen a ponton azonban arra hajlok, hogy nem nagyon lehet elképzelni akkora nyereséget, amelyért megérte. Talán kicsit jobb eset, ha csak bénák voltunk, ha egyszerűen nem számoltunk azzal, hogy Safarov azonnal szabadlábra kerül, rosszabb, ha tudtuk, hogy mi jön, de így is belementünk. Az elsőt egy szakmai önkontroll, egy nyilvános mea culpa és Azerbajdzsán szószegésének éles hangú kormányzati elítélése talán megoldja, a másodikhoz azonban sajnos ennél sokkal több kellene.