Városlista
2025. augusztus 18, hétfő - Ilona

Hírek

2012. Július 02. 05:00, hétfő | Belföld
Forrás: MTI

Babel Sound fesztivál Balatonlellén arab, afrikai, latin, balkáni és ázsiai zenével, konyhával

Babel Sound fesztivál Balatonlellén arab, afrikai, latin, balkáni és ázsiai zenével, konyhával

Idén Balatonlellét "foglalja el" a Babel Sound július 17-22 között az interaktív világzenei fesztiváljával, 54 koncert, 6 táncház, workshopok és főzőversenyek keretében vonva be a közönséget zenélésbe, főzésbe, táncba három színpadon, valamint több kisebb helyszínen.

Viszt Viktor főszervező az MTI-nek kifejtette, a Babel Sound nem egy rendezvény, hanem egy 2010-ben indult sorozat. Célja, hogy az igényes zene, és a csendesebb, bensőségesebb programok kedvelőinek, valamint az új dolgokra nyitott embereknek biztosítson változatos, újszerű szórakozási lehetőséget. Az idén a szervezők az interaktív világzenei rendezvény megtartásához kellően központi, jól megközelíthető és mégis csendes települést kerestek a Balatonnál, így esett a választásuk Balatonlellére. Szempont volt az is, hogy elkülönüljön az elektronikus zenének hódoló, nagy tömegeket vonzó nyári programoktól.
A fesztivál központja a Bábel Kert, a település szabadtéri színpada lesz, ahol már nyár elejétől fellépnek világzenei és dzsesszelőadók, többségében ingyenes koncerteket adva. A napijeggyel vagy bérlettel látogatható Babel Sound idején itt lép fel a legnagyobb előadók között Palya Bea, a Ghymes zenekar vagy épp az Irie Maffia. A Bábel Kertnél állítják fel a Magyar népművészeti és kulturális sátrat is, ami irodalmi pódiumként is üzemel majd. A közelben a helyi Művelődési Ház Izrael elmúlt 60 évének történetéről mutat be speciális hologram kiállítást.
A település szabadstrandján egy sátorban keleti és afrikai tánc-workshopok, tanfolyamok várják a közönséget délelőttönként. A marokkói és afrikai tábor programjában például a Gnawa szertartás mellett szakmai bemutatót tartanak a didgeridoo és a darbuka kedvelőinek. Lesz Roma sátor cigány táncokkal, cigány zene kíséretében, és Indonéz sátor árnyjátékkal, gamelán zenével, indonéz táncokkal. Az Indiai sátorban a tabla és a szitár áll majd a középpontban, a Balkán Táborban pedig Bosznia-Hercegovina tradicionális városi zenéjéről, a Sevdahról, a szerb tört ritmusokról és a balkáni harmonika stílusokról tartanak bemutatókat.
A fesztiválon egyebek között látható és kipróbálható lesz a flamenco és sevillana tánc, beindulnak a kolumbiai ritmusok, afrikai táncok és ütős hangszerek forrósítják majd a hangulatot. Lesz latin workshop sátor, ahol a katalán ének, a tradicionális hangszerek mellett latin-amerikai ritmusokkal lehet ismerkedni.
A szervezők nem tömegigények kielégítésére törekedtek, ezért arra számítanak, hogy az a néhány ezres vendégsereg, akit a térség lakosságán és üdülővendégein túl a fesztiválra csábítanak, nem borítja majd fel a település családias nyugalmát.

Címkék: Fesztivál-Balaton

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld

Az államtitkár szerint az új lakáshitel árkorlátai megakadályozzák az ingatlanok drágulását

A fix 3 százalékos lakáshitel programjának árkorlátai meg fogják akadályozni az ingatlanok drágulását a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára szerint.

2025. Augusztus 18. 07:57, hétfő | Belföld

Szijjártó Péter telefonon beszélt Szergej Lavrovval

Az amerikai külügyminiszter-helyettes után, tegnap este Szergej Lavrov orosz kollégámmal is - aki személyesen volt jelen az alaszkai csúcstalálkozón - váltottam pár szót telefonon - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldal

2025. Augusztus 17. 08:44, vasárnap | Belföld

Búcsúzik a forróság: vasárnap országszerte felfrissül az idő

Napközben azonban már nemcsak nyugatra, hanem az egész országba megérkezik a várva várt felfrissülés.

2025. Augusztus 17. 08:42, vasárnap | Belföld

Orbán szerint Putyin és Trump találkozója után biztonságosabb lett a világ

A világ ma biztonságosabb hely, mint tegnap volt - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebook-oldalán szombaton.