Városlista
2025. június 21, szombat - Alajos

Hírek

2013. Március 14. 05:00, csütörtök | Külföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Az EP nemet mondott az EU hosszú távú költségvetésére és tárgyalni akar

Az EP nemet mondott az EU hosszú távú költségvetésére és tárgyalni akar

Az Európai Parlament elfogadta azt a tárgyalási mandátumot, amelynek alapján az ír tanácsi elnökséggel tárgyalóasztalhoz ülhet a 2014-2020-as keretköltségvetés megvitatására. A Parlament jelenlegi formájában elutasítja a február 8-án az Európai Tanácsban született megállapodást.

A mandátumot tartalmazó állásfoglalást, amelyet a néppárti, a szociáldemokrata, a liberális, a zöld és a baloldali képviselőcsoportok vezetői készítettek elő, az Európai Parlament 506 szavazattal, 161 ellenszavazattal, 23 tartózkodás mellett fogadta el.

Ne legyen hiány!

Az állásfoglalás rávilágít a kifizetések terén jelentkező hiányra, amelynek következtében számlák maradnak rendezetlenül és uniós programok állhatnak le. A tavalyi hiány miatt több program, például az Erasmus, a kutatási keretprogram és a szociális alap is már az év korai szakaszában kifutott a pénzből.

Az Európai Parlament ragaszkodik ahhoz, hogy az 2012-es kifizetetlen számlák ügyét a többéves keretköltségvetésről szóló tárgyalások lezárása előtt megoldják, ahogy arról már a tavalyi költségvetési tárgyalások során megállapodtak. A Parlament emellett a Tanács kötelezettségvállalását várja a 2013-ban esedékes számlák 2013-ban történő kiegyenlítésére. Az Unió így kerülheti el azt, hogy az új költségvetési periódus rögtön hiánnyal induljon. Az EU költségvetése a jogszabályok értelmében nem lehet deficites.

Rugalmasság, félidős felülvizsgálat, saját források

Az állásfoglalás határozott tárgyalási mandátumot ad a parlament tárgyalói számára annak elérésére, hogy a keretköltségvetés a rendelkezésre álló források optimális felhasználásához kellően rugalmas legyen. A Parlament emellett a periódus felénél felül akarja vizsgálni a kiadásokat, így garantálva, hogy a 2014-ben újonnan megválasztott Parlament és a felálló Bizottság hozzászólhat majd az elődjeiktől örökölt költségvetéshez.

A Parlament végül ismét letette a garast az EU többéves pénzügyi keretének valóban saját forrásokból történő finanszírozása mellett, és azt kérte, hogy az EU összes kiadása bekerüljön a költségvetésbe.

A következő lépések

Az informális tárgyalások eredményeképpen megszülető keretköltségvetésről szóló rendelet életbe lépéséhez a Parlament egyetértése szükséges. Emellett a Parlamentnek, a Tanácsnak és a Bizottságnak egy intézményközi megállapodást is meg kell kötniük a költségvetés alkalmazása terén folytatott együttműködésükről.

Az Európai Parlament ezzel párhuzamosan a különböző EU programok jogi alapjairól is tárgyal, amelyekről a Parlament és a Tanács együttdöntési eljárás keretében dönt. Ha 2014 elejéig nincs megállapodás, akkor az inflációval kiigazított 2013-as költségvetés határozza meg a kiadásokat.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Június 21. 09:12, szombat | Külföld

Vlagyimir Putyin: Moszkva nem törekszik Kijev kapitulációjára

Oroszország nem törekszik Ukrajna kapitulációjára - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum pénteki plenáris ülésén.

2025. Június 21. 09:09, szombat | Külföld

Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására

Donald Trump egyelőre nem kéri Izraelt az Irán elleni katonai akciójának leállítására, ami Teherán feltétele lenne a tárgyaláshoz - az amerikai elnök erről újságírók előtt beszélt pénteken.

2025. Június 20. 07:36, péntek | Külföld

Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba

A vízzel elárasztott parajdi sóbánya régi részlegénél csütörtök hajnalban történt újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba, növelve annak sótartartalmát

2025. Június 20. 07:27, péntek | Külföld

Donald Trump a következő két hétben dönt az Egyesült Államok esetleges bekapcsolódásáról a konfliktusba

Donald Trump amerikai elnök a következő két hétben hoz döntést arról, hogy az Egyesült Államok közvetlen módon bekapcsolódik-e az izraeli-iráni konfliktusba, mert esélyt kíván adni a tárgyalásos rendezésnek