Hírek
2013. Március 21. 12:56, csütörtök |
Belföld
Forrás: MTI
Árvíz - A Sajón és a Murán alakulhat ki rendkívüli helyzet

A jelenlegi adatok alapján a Sajón és a Murán alakulhat ki rendkívüli árvízi helyzet - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetője a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón, Budapesten.
Molnár Béla elmondta, jelenleg kis és közepes árhullámok vonulnak le a magyarországi folyókon, de jelentős csapadék esetén nem zárható ki rendkívüli helyzet kialakulása sem. Utóbbi elsősorban a Sajón és a Murán, illetve azok vízgyűjtő területein állhat elő igen gyorsan - jelezte, hozzátéve, hogy a Sajó vízgyűjtőin meglehetősen nagy a hóban lévő vízkészlet mennyisége, ami nemcsak a magyar, hanem a szlovák területeket is érinti. Ezekről részletes előrejelzéssel akkor tudnak szolgálni, ha már pontos adataik lesznek a csapadékról - közölte.
A főigazgató azonban hangsúlyozta, a vízügy felkészült a helyzet kezelésére, és mindennap jelentést küld Pintér Sándor belügyminiszternek.
A belvízi helyzettel kapcsolatban arról tájékoztatott, hogy jelenleg 62,5 ezer hektárnyi terület van belvíz alatt, amiből 27,3 ezer hektár szántó. Molnár Béla megjegyezte ugyanakkor, hogy a jelentős csapadék hatására telítődtek a talaj felső vízrétegei, így az elöntött területek nagysága növekedni, a belvízvédelmi helyzet pedig nehezedni fog.
Giró-Szász András kormányszóvivő a tájékoztatón hangsúlyozta, a hétvégén egész Európán végigsöprő hóvihar is jelzi, hogy szükséges az árvízvédelmi felkészülés.
A múlt hét második felének rendkívüli időjárása miatt kialakult katasztrófahelyzet tapasztalatairól szóló belügyminisztériumi jelentéssel kapcsolatban a szóvivő újságírói felvetésre elmondta: a beszámoló Orbán Viktor miniszterelnöknél van, az pedig már biztos, hogy a parlament honvédelmi és rendészeti bizottsága tárgyalja majd. A héten nem volt kormányülés - ahogyan ezt előre lehetett tudni -, így a kabinet elé az még nem került - közölte Giró-Szász András, majd hozzátette, a jelentés tartalmát ő sem ismeri, az arról szóló sajtóhírekkel kapcsolatban pedig nem foglalt állást.
A következő napok várhatóan ismét szeles és hófúvásos időjárására kitérve a kormányszóvivő azt mondta, az állami szervek mindenre felkészültek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 20. 07:35, péntek | Belföld
Agrometeorológia: egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály
Egyre súlyosabb a mezőgazdasági aszály az országban és a következő 8-10 napban sem várható számottevő csapadék; egyre inkább felsejlik a 2022-es történelmi aszály rémképe
2025. Június 20. 07:33, péntek | Belföld
Nyár közepéig 131 új Credobus érkezik a MÁV Személyszállítási Zrt.-hez
Nyár közepéig 131 darab új Credobus-t ad át a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek a Kravtex-Kühne csoport. Az első járművek már forgalomba álltak a Balaton térségében
2025. Június 20. 07:32, péntek | Belföld
NGM: hat helyet javított Magyarország az IMD nemzetközi versenyképességi ranglistáján
Magyarország hat helyet előrelépve a 48. lett a svájci IMD intézet legfrissebb nemzetközi versenyképességi ranglistáján.