Városlista
2025. augusztus 24, vasárnap - Bertalan

Hírek

2012. Június 20. 08:11, szerda | Belföld
Forrás: Kárpáti János, az MTI tudósítója jelenti

Andy Vajna "magától működő" filmtámogatási rendszert akar létrehozni

Andy Vajna

Andy Vajna, a magyar filmipar megújításáért felelős kormánybiztos azt tekintené sikernek ebben a pozíciójában, ha olyan rendszert tudna létrehozni, "amely magától működik, anélkül hogy a kormány beleszólna", és olyan terméket tudna előállítani, amit legalább a magyar közönség élvez.

A világhírű hollywoodi producer, aki tavaly kapta kormányzati megbízatását, kedd este a brüsszeli Balassi intézetben tartott pódiumbeszélgetésen szólt a magyar film helyzetéről és saját törekvéseiről.
Elmondta, hogy a Magyar Nemzeti Filmalap olyan alkotások létrejöttét szeretné elősegíteni - és ehhez a pénzügyi hátteret a hatos lottó játékadójából származó évi ötmilliárd forint jelenti -, amelyek a magyar közönség érdeklődésének elnyerése mellett lehetőleg a világban is eredményeket tudnak felmutatni, például különböző fesztiváldíjak formájában. Úgy vélekedett, hogy nagyjából az 500 ezres nézőszám elérése tekinthető egy film esetében sikernek Magyarországon.
Beszámolt arról, hogy a filmalap támogatásával már leforgatták az első filmet - amely Szász János rendező munkája -, hamarosan indul a második forgatás, és jelenleg mintegy negyven forgatókönyv van "fejlesztés alatt", számottevő részük meg is fog valósulni.
Hangsúlyozta: olyan filmek gyártását kívánják támogatni, amelyeknek van valamilyen mondanivalójuk, és ez a mondanivaló utat is talál a közönséghez. Ha egy film elér egy bizonyos bevételi szintet, akkor a befolyó összegből a filmalap is szeretné viszontlátni az általa előzetesen adott támogatást - jegyezte meg.
Kitért arra, hogy a filmforgatókönyv-írás - ami éppúgy nélkülözhetetlen, mint a házépítésnél az alapozás - egyszerűen "kimaradt" Magyarországon: olyan tevékenység, amiből nem lehetett megélni, és a rendezők többnyire maguk írták a forgatókönyvet.
Vajna felhívta a figyelmet arra, hogy az általa irányított szervezet a magyar filmek külföldi forgalmazásának elősegítését is szem előtt tartja, és bár az eredmények egyelőre szerények, "azért minden fesztiválon sikerül eladni egy-két filmet".
Arra a kérdésre, hogy milyen hasznot hoz a magyar filmszakmának, "ha Bruce Willis rohangál véres pólóban az Andrássy úton", a kormánybiztos azt válaszolta, hogy a külföldi filmek magyarországi forgatása során sok magyar szakember kap munkalehetőséget, de egyben tanulási lehetőséget is, hiszen közben megtanulja a filmgyártás legújabb fogásait, eljárásmódjait. A magyarországi stúdiókban technikai értelemben ma már "nagyjából" bármilyen igényt ki tudnak elégíteni - mondta.

Címkék: Magyarország-film

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 24. 10:02, vasárnap | Belföld

Ingyenes koncertsorozattal ünnepli a Hatoslottó megújulását a Szerencsejáték Zrt.

Több mint 80 állomásos ingyenes koncertsorozatot szervez országszerte a Szerencsejáték Zrt. 2025 szeptemberétől a Hatoslottó megújulásának apropóján - tájékoztatta a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-t.

2025. Augusztus 24. 10:01, vasárnap | Belföld

Nagy István: a jövő Magyarországa a falvakban épül

A magyar kormány hisz a falvak erejében, az itt élők tehetségében és szorgalmában, ezért újulnak meg a vidéki települések iskolái, infrastruktúrája és közösségi terei

2025. Augusztus 24. 09:59, vasárnap | Belföld

Hétfőn kezdődik a Keleti pályaudvar felújítása

Az év legnagyobb karbantartási beruházásának nevezte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója a Facebook-oldalán a Keleti pályaudvar hétfőn kezdődő, négy hétig tartó felújítását, amely számos változást igényel a közlekedésben.

2025. Augusztus 24. 09:56, vasárnap | Belföld

Felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten

Személyautóval ütközött és felborult egy mentőautó szombaton késő este Budapesten, a balesetben öten megsérültek - közölte az Országos Mentőszolgálat vasárnap az MTI-vel.